HÁROM ÉVRE SZÓLÓ TERMÉSKORLÁTOZÁS AZ EGRI BORVIDÉKEN

2009-04-23 | index.hu
Három évre, a 2009-től 2011-ig tartó időszakra vonatkozó radikális termeléskorlátozásról döntött a védett eredetű borokhoz felhasználható szőlőfajták esetében az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa - közölte a tanács titkára szerdán.

Gál Lajos elmondta, ez azt jelenti, hogy a Debrői Hárslevelű és az Egri Bikavér alapanyagául szolgáló szőlőből, hektáronként maximum 10 tonnát termelhetnek a felvásárlási szerződéssel rendelkező hegyközségi tagok, miközben a korábbi érték 13,6 tonna volt hektáronként. Az intézkedés a válság hatására, a csökkenő kereslet nyomán jelentkező túltermelés visszafogása miatt vált szükségessé - tette hozzá.
HÁROM ÉVRE SZÓLÓ TERMÉSKORLÁTOZÁS AZ EGRI BORVIDÉKEN

 A titkár elmondta azt is, hogy a borvidék korábban egyik legjelentősebb felvásárlója, a volt Egervin jelentős piacvesztést szenvedett el, miközben termőre fordultak azok az ültetvények, amelyeket a 2000-es évek elején ültettek. Gál hozzátette, az a céljuk, hogy minél több termelő kapjon helyet a védett eredetű borok piacán. Ugyanakkor lepárlási támogatás folyósítását is kérték a földművelési tárcától, mert az elmúlt évi túltermelés nyomán még mindig tele vannak borral a pincék.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok