Harmadszorra sem kelt el a felszámolás alatt álló Egervin vagyona

2011-05-13 | origo.hu

Nettó egymilliárd forintos áron egyelőre senkinek nem kell a volt Egervin Kft., amely több mint kétmilliárd forinttal tartozik hitelezőinek, és 2009 áprilisa óta felszámolás alatt áll.

Harmadszorra sem kelt el a felszámolás alatt álló Egervin vagyona

Újra sikertelenül zárult az az értékesítési pályázat, amelyet a felszámoló Ratis Kft. írt ki az egri borászat egyik meghatározó cége, az Integrált Borgazdasági Zrt., a volt Egervin vagyonának értékesítésére - mondta hétfőn Szűcs Zoltán, a felszámolócég regionális igazgatója. A tenderben nettó egymilliárd forintos kikiáltási ár szerepelt, de komoly érdeklődő nem akadt - fogalmazott.

A 2009 áprilisa óta felszámolás alatt álló cég a követelések szerint 2,2 milliárd forinttal tartozik a hitelezőknek - tette hozzá. A társaság teljes vagyonát: az egri borászati üzemet, a pincerendszert, illetve a 250 ezer palackos borkészletet együttesen csak második alkalommal hirdették meg, de az egyes vagyonelemeket külön-külön már korábban három alkalommal kívánták értékesíteni, sikertelenül - mondta a regionális igazgató. A borászati üzemben jelenleg nem folyik termelés, de a karbantartási munkákat elvégzik, így értékesítés esetén rövid idő után újraindulhat a gyártás.

Cimkék: Egervin
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Eladták a volt Egervint

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok