GYŐR-SOPRON-MOSON LEGJOBB BORA!

Június 25-én 115 bor közül 18 bíráló választotta ki a megye legjobb borát Győrújbaráton, fehér- és vörösbor kategóriában. A benevezett hagyományos és újvilági borok díjazásakor 71 ezüst és 11 arany érem született, melyből a Soproniak fölényesen kilencet vihettek haza.

Egy éven keresztül dr. Vaszari László 2007-es Késői Szüretelésű Olaszrizlingje és Bruckner Nándor 2007-es Kékfrankosa viselheti a megtisztelő, a megye legjobb fehér- és vörösbora címet és lehetnek boraik jelen a megye reprezentatív eseményein!
GYŐR-SOPRON-MOSON LEGJOBB  BORA!

A két pannonhalmi aranyérem párját Prisztóka Tibor (Szél Fiai Fogadó és Cellárium) Szürekebarát Extrém 2008-as bora kapta. Ez a bor a legszebb kézműves fehérbor címén elnyerte a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara különdíját is! A kiemelten jó erdeményű aszalványos, őszibarackos illat- és ízvilágú bor a héjjon indított erjesztéssel és nyolc hónapon át történő seprőntartással született.

A versenyre nevezett borokat külön díjjal is jutalmazták, ahol a VINEX Borászati Kft különdíját és az ITD Hungary nyugat-dunántúli Regionális Képviseletének különdíját is a Vincellér MPS KKT borai nyerték el, míg a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara különdíját a Babarczi Pincészet, és a Pannonhalmi Borvidék Hegyközségének különdíját Szelényi Ernő kapta.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok