FOLYTATÓDIK A KNW BOROK SIKERSOROZATA

Kovács Nimród, az egri Kovács Nimród Winery joggal örülhet annak, hogy az elmúlt években igen céltudatosan törekedett arra, hogy a borászat korábbi termékei közül kizárólag azokra figyeljen, amelyek sejtetni engedték, hogy nagy borokká válhatnak.

A céltudatosságnak és komoly szervezeti, szerkezeti átalakításnak köszönhetően a KNW borok sorra nyerik a hazai és nemzetközi borversenyek díjait, elismeréseit. A Közép-Európa bor-iránytűjének tartott 11. VinAnogara Nemzetközi Borversenyen, amelyre 552 borminta érkezett Magyarországgal együtt 21 országból, a nemzetközi bíráló bizottság 83 arany és 84 ezüst érmet ítélt oda. A 407 magyar borminta közül 60 arany érmet, 61 ezüst érmet nyert.
FOLYTATÓDIK A KNW BOROK SIKERSOROZATA

A világ tíz legjelentősebb borversenyébe sorolt megmérettetésen Kovács Nimród borai közül a Rhapsody 2006 arany érmet, a borászat zászlósbora, az NJK 2006 - amely a 2010. évi Challenge International du Vin világversenyen arany érmes lett – most ezüst érmet nyert.

A Rhapsody (Egri Bikavér) 2006 bordeaux-i típusú remekmű. Merlot, Cabernet sauvignon, Cabernet franc és Kékfrankos házasításával készül. Ízében, illatában erdei gyümölcsök, ribizli, szeder, kakaó és szegfűszeg ötvözete. Rubintvörös színe, bársonyos tanninjai és hosszú lecsengése hűen tükrözi Eger egyedülálló sajátosságait. Vadételek és fűszeres fogások kedvenc kísérője.

Az elismerések sorát gazdagítja, még egy mértékadó vélemény. Zoltán Szabó, a Kanadában élő borszakértő, borszakíró hét éve jár Magyarországra a Pannon Bormustrára zsűrizni. Az elismert sommelier, akinek a véleményére boros körökben az egész világon odafigyelnek, a közelmúltban Budapesten járt, és a Bor Hírlap kérésére gyorstesztet készített néhány elismert magyar borról. A gazdag választékból kiválasztott nyolc csúcsbort és nemzetközi mércével értékelte azokat.
A nyolc csúcsbor között két Kovács Nimród bor szerepelt.

Az NJK 2005, amely Cabernet franc, Merlot és Kékfrankos cuvée – és a nemzetközi szaktekintély szerint: „Bordeaux-i típusú bor, francia-magyar lélekkel megáldva. Egy kevéske Kékfrankos külön charme-t ad neki. Klasszis bor. Csak gratulálni lehet az alkotónak.”

A Battonage Chardonney 2007, amely Prestige Reserve díjat nyert, a Chardonnay du Monde nemzetközi borverseny arany érmével és a Decanter World Wine Awards bronzérmével büszkélkedhet, Zoltán Szabó szerint:”Világklasszis bor. Premier Cru Chables színvonal. Minden szempontból tökéletes.”

Zoltán Szabó a vele készített interjúban külön kitért a Chardonnay Battonage 2007-re, amelyről azt mondta: „Olyan, mint egy fantasztikus burgundiai bor. 93-94 pontot adtam volna ennek a nedűnek vakkóstolás során a 100-ból, ami óriási eredmény nemzetközileg is.”

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok