FELSZÁMOLJÁK A PATINÁNS MAGYAR BORÁSZAT PALACKOZÓJÁT IS

A borpalackozóval együtt kelendőbb lehet az Egervin-jogutód Integrált Borgazdaság borászata is, amely nem kelt el a legutóbbi tenderen, ahol csak a szintén meghirdetett, több mint 300 ezer palackos borkészletből sikerült értékesíteni két-háromezer darabot.

Egy ajánlat ugyan érkezett a felszámolás alatt lévő Integrált Borgazdaság Zrt. (korábbi nevén Egervin) közel egymilliárd forintos irányáron meghirdetett egri borászatára, de az formai hiányosságok miatt nem felelt meg a pályázati felhívásnak, így azt nem is értékelte a felszámoló.
FELSZÁMOLJÁK A PATINÁNS MAGYAR BORÁSZAT PALACKOZÓJÁT IS

Az augusztus elején zárult pályázaton csak a szintén meghirdetett, több mint 300 ezer palackos borkészletből sikerült értékesíteni két-háromezer darabot, a vevők kistermelők voltak – tudtuk meg Szűcs Zoltán felszámolóbiztostól, a Ratis Kft. munkatársától.

A borászatot újra meghirdetik, az pedig néhány héten belül eldől, hogy újra egységesen, vagy a vagyonelemenként külön-külön is elfogadnak-e ajánlatokat. A felszámoló elsősorban egyben, szakmai befektetőnek adná el az 1949-ben alapított Egervin jogutódjának ingóságait és ingatlanait, ennek esélyét növelheti, hogy augusztus 13-án elindult a borgazdaság egykori palackozójának, a vele szomszédos telephelyen működő B+B Borpalackozó Kft. (korábbi nevén Bulls Blood) felszámolási eljárása is. A palackozó várható meghirdetése még kelendőbbé teheti a borászati ingatlanokat is.

A B+B az Integrált Borgazdaság kisebbségi tulajdonában van, többségi befolyással pedig a Timesco Befektetési és Fejlesztési Zrt. rendelkezik benne, amely egyben a borgazdaság többségi tulajdonosa is. (A Timesco közvetve két magánszemély, Botos Attila és Fodor László érdekeltségébe tartozik.)

A B+B felszámolását a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. januárban, egy 556 milliós forintos tartozás miatt benyújtott kérelmére rendelte el a bíróság – mondta a Napinak Sebestyén Zsolt felszámolóbiztos, az Apport Kft. munkatársa. Az MFB az Európa technológiai felzárkóztatási beruházási hitelprogram keretében félmilliárd forintos beruházási kölcsönt nyújtott a cégnek egy palackozó gépsor beszerzéséhez és raktárkapacitásának bővítéséhez. Ennek visszafizetéséhez készfizető kezességet vállalt tulajdonosként az Integrált Borgazdaság és a Timesco. A hitelezők szeptember 21-ig jelenthetik be a B+B-vel szembeni követeléseiket a felszámolóhoz. A kft. online elérhető 2008-as beszámolójából kiderül, hogy kötelezettségállománya akkor meghaladta a 684 millió forintot.

Az Egervin nevét 2008-ban változtatták Integrált Borgazdaságra. Az üzemben 2007-ig szőlőfeldolgozás és borkészítés zajlott, azóta csak bortárolást végez. 2008-at nettó 518 millió forintos értékesítési és 122 milliós egyéb bevétellel zárta, mérleg szerinti eredménye 326 milliós mínuszt mutatott. 2009. április 21-ig, felszámolásának kezdetéig 434 milliós bevétel mellett kétszázmilliós veszteséget könyvelhetett el. Felszámolását 1,5 milliárdos tartozás miatt a Raiffeisen Bank kezdeményezte. Tevékenységet záró mérlege szerint kötelezettségállománya meghaladja az 1,7 milliárd forintot. Az Egervin bormárkáit 2006 óta a Bulls Blood Bortársaság Zrt. (új nevén Vincom Kereskedelmi Zrt.) értékesítette, amely a Timesco érdekeltségébe tartozik.

Gazdára vár verőszalai pincerendszer is

Az Eger belterületén álló három, összesen 35 ezer négyzetméteres borászati ingatlant 502,5 millió, a technológiai berendezéseket és gépeket 445 millió forintért hirdette meg a júliusi pályázaton a felszámoló. A Verőszala utcai főpincészethez tartozik egy 4,5 kilométeres, három szintes föld alatti pincerendszer is. Az eladásra kínált készletekben 1997-2005 közötti évjáratú palackos és 182 ezer üveg muzeális (1968-1988 közötti évjáratú) borok, göngyölegek, valamint pohárkészletek szerepeltek.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok