Évi négymilliárd az agroturizmusnak

2011-05-30 | turizmus.com | Szerző: MTI

Az évi 4 milliárd forintos támogatási keretből egy pályázó legfeljebb 35 millió forintot kaphat - egyebek mellett ezt tartalmazza a vidékfejlesztési miniszternek az agroturizmus támogatásáról szóló rendelete, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Évi négymilliárd az agroturizmusnak

Évi négymilliárd az agroturizmusnak

A támogatott célok széleskörűek: falusi szálláshely kialakítása, bővítése, felújítása, akadálymentesítése, a szálláshelyhez nem kötött szolgáltatások közül pedig - egyebek mellett - a lovas-, vadász-, erdei-, horgász- vízi és borturizmus.

Nem igényelhető támogatás többek közt ingatlan és élő állat vásárlásához, valamint konferenciaturizmushoz. Szintén nem jár támogatás a terepmotorozáshoz, a terepkerékpározáshoz és a quadozáshoz.

A hátrányos helyzetű területeken az elszámolható kiadás 65 százaléka, de legfeljebb 35 millió forint a támogatás felső határa. Nem hátrányos területen a támogatási arány 60 százalék. A borturizmus csekély összegű, legfeljebb 20 millió forintos támogatást kaphat.

A támogatás a magánszemélyek mellett a mikro-, kis-, és középvállalkozásoknak, az önkormányzatoknak és az egyházaknak jár.

A támogatási kérelmet július 1. és augusztus 1. között a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz kell benyújtani.

Cimkék: borturizmus

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok