ELFOGYOTT AZ EGRI SZŐLŐTERMELŐK TÜRELME?

2008-05-15 | heol.hu - K. G.
ELFOGYOTT AZ EGRI SZŐLŐTERMELŐK TÜRELME?

Információink szerint felszámolási eljárás indult a több mint ezer tagot számláló, az Integrált Borgazdaság Zrt.-vel - a korábbi Egervin Zrt.-vel - kizárólagos értékesítési szerződésben álló egri Szőlő-Bor Szövetkezet ellen.

A gazdasági szervezet közelmúltban elnöki tisztségében megerősített vezetője, Krizsai József azonban úgy nyilatkozott, hogy noha a szövetkezetnek valóban van 2006-ból 22 millió, 2007-ből pedig mintegy 220 millió forintnyi tartozása, ám sikerült a hitelezőkkel megállapodásra jutniuk, s augusztus végéig fizetési haladékot kaptak.

A meglévő mintegy 62 ezer hektoliteres borkészlet pedig fedezné ezeket a tartozásokat. A témával foglalkozó Heves Megyei Hírlapnak ugyanakkor többen is úgy nyilatkoztak, azután fogyott el a gazdák türelme, hogy a március közepén tartott taggyűlésen határozott ígéret hangzott el, miszerint a 2006-os tartozását március végéig, a 2007-est pedig április végéig rendezi a szövetkezet, azonban ebből sem lett semmi.

Tény: a fizetési nehézséggel küszködő szövetkezet esete nem példa nélküli. A rendkívül rossz piaci helyzet miatt az egész ágazat válságban van, sorra zárnak be a borászatok - mutatott rá a kérdéssel összefüggésben Botos Attila, az ügyben "hírbe hozott" Integrált Borgazdaság Zrt. elnöke, aki egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy most nem a korábbi szüret tapasztalatainak értékelése a fontos, hanem az ideire való felkészülés.

A témával a Heves Megyei Hírlap a 2008. május 14-i számában foglalkozik részletesen.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok