ELFOGADTA A PARLAMENT A PÁLINKATÖRVÉNYT

ELFOGADTA A PARLAMENT A PÁLINKATÖRVÉNYT

Megszavazta az Országgyűlés hétfőn a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló önálló törvényt. Ötpárti támogatással született meg a jogszabály.

2004-ben az Európai Unió elfogadta, hogy Ausztria négy tartományán kívül csak Magyarország használhatja a pálinka szót termékeire. Vagyis a pálinka azóta hivatalosan is hungaricum. Az érintettek 2004 óta szorgalmazták, hogy a pálinka gyártását és forgalmazását, illetve a különböző tiltásokat törvényi szinten szabályozzák.

Az új törvényben nem csak azt szabályozzák részletesen, pontosan milyen nedűt nevezhetnek pálinkának vagy törkölypálinkának, milyen segédanyagok használhatóak fel a készítésükhöz, hanem az is benne van, hogy ezeket az italokat ízesíteni, színesíteni, édesíteni sem lehet. Ha az előírások közül akárcsak egyet is nem teljesítenek, akkor az adott innivalót már csak párlatnak hívhatják, pálinkának nem. Ha pálinkát és törkölypálinkát kevernek össze, akkor ezt sem nevezhetik már pálinkának, hanem csak szeszesitalnak - még akkor sem, ha egyébként más nincs az elegyben a két italon kívül.

A törvényben pontosan leírják, mi a kisüsti pálinka, az érlelt pálinka, az ópálinka és az ágyas pálinka.

A Pálinka Nemzeti Tanácsnak az általános megfogalmazás szerint az lesz a feladata, hogy segítse az ital előállításának, származásának, minőségének és eredetvédelmének egységes szabályozásához fűződő közös magyar érdek előmozdítását. A testület tagjai közül két embert az agrárminiszter, egyet az adópolitikáért felelős miniszter, 10-et pedig a szakmai szervezetek jelölnek. Az agrárminiszter kéri fel őket, és 3 évre szól a megbízatásuk. A tanács tagjai maguk közül választják meg az elnököt.

A tanács feladata lesz egyebek mellett a Nemzeti Pálinkastratégia kidolgozása, illetve az italhoz kapcsolódó több éves marketing terv készítése. A tagjainak a kulturált pálinkafogyasztás érdekében is fel kell lépniük.

Az ötpárti előterjesztéssel készített pálinkatörvényt 359 igen és 1 nem szavazat mellett, 2 tartózkodással fogadta el hétfő este az Országgyűlés.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok