EGYESÜLETBE TÖMÖRÜLTEK A BIHAR MEGYEI BORÁSZOK

2009-07-16 | kronika.ro
Nagy tervekkel, számos célkitűzéssel alakult meg a Bihar Megyei Szőlészek és Borászok Vincellér Egyesülete, a tagtoborzás azonban egyelőre nehezen halad. A szervezet a közeljövőben saját boltjában, saját termékeit szeretné értékesíteni.

Márciusban jegyeztették be a Bihar Megyei Szőlészek és Borászok Vincellér Egyesületét. A nonprofit szervezetnek egyelőre csak öt tagja van, s mint Chifiriuc András borász a Krónika kérdésére elmondta, nehezen halad a tagtoborzás. „Minél több megyei szőlőtermesztőt és borászt szeretnénk összegyűjteni, hogy közösen képviselhessük az érdekeinket és egymásnak is segíthessünk, de a gazdák egyelőre idegenkednek az ötlettől” – mondta Chifiriuc András.
EGYESÜLETBE TÖMÖRÜLTEK A BIHAR MEGYEI BORÁSZOK

Megtudtuk: annak, aki komolyan gondolja a bortermesztést, egyéni vállalkozói engedéllyel kell rendelkeznie, de mint mondta, csak néhány ilyen szőlősgazdáról tud a megyében.
Saját boltot hoznának létre

Chifiriuk András tervei között az is szerepel, hogy idővel egy saját boltot hozzon létre az egyesület, amelyben a tagok saját boraikat értékesíthetnék. A civil szervezet egyébként elsősorban az adásvétel gördülékenyebbé tételében segítene, bár a kapcsolatrendszer már így is működik, csak épp nem szervezett formában. „A szőlőtermesztők eladják a szőlőt a borásznak, az meg eladja a bort a piacon, de főként ismerősöknek, állandó vásárlóknak” – meséli. Azt szeretné, ha a szervezet növekedésével a termelést is növelhetnék, minél több embernek biztosítva ezáltal megélhetést.

Úgy véli, például Nagyvárad megfelelően nagy piac ahhoz, hogy megbírjon a mostaninál sokkal több megyei bort. Elmesélte, Bihardiószegen és Érmihályfalván is járt már tagokat toborozni, kevés sikerrel, s ennek szerinte az is lehet az oka, hogy meglehetősen sok papírmunkával jár a borok megvizsgáltatása, ellenőriztetése. Ha pedig valaki eladja a saját földjén termett nedűt, bármikor számíthat ellenőrzésre a mezőgazdasági igazgatóság részéről. Szintén elriasztja a potenciális egyesületi tagokat az a tény, hogy az engedéllyel rendelkező borásznak bizony adóznia kell.
Tanulnak és tanítanának

Chifiriuc András úgy véli, Biharban nem nevezhető fejlettnek a borfogyasztási kultúra, s bár vannak olyan vásárlók, akik igényesek az elfogyasztott borokkal szemben, ők is inkább az ismertebb hazai vagy külföldi márkákat emelik le a boltok polcairól. Tapasztalatai szerint ez a tábor főként a negyven éven felüliek korosztályából áll, a fiatalok kevésbé figyelnek oda, mi kerül a pohárba. Ahhoz viszont, hogy saját bormárkát jegyeztessen be egy borász, komoly szaktudásra és ellenőrzött minőségű szőlőre van szükség.

Hogy minél több szőlőtermesztő tanulhassa ki a szakma csínját-bínját, Chifiriuc nemrég meghirdetett egy borászkurzust is, amely remélhetőleg ősztől be is indulhat. Az érdeklődőket Dorin Popa, a nagyváradi egyetem oktatója, okleveles borkóstoló tanítja majd, és a végzettek diplomát kaphatnak.

Chifiriuc András 1988 óta foglalkozik szőlészettel Bihar községben, és hamar elkezdte a bortermelést is, 1993-ban már a nemes fajtákkal kísérletezett. Gyakran szervez borversenyeket is, amelyeken a benevezett nedűket nem helyezésekbe sorolja, hanem arany-, ezüst- vagy bronzéremmel tünteti ki. Úgy véli, különösen fontos, hogy egyetlen gazda se menjen haza a versenyről üres kézzel, hiszen a cél az, hogy minél több, minél jobb minőségű bor szülessen Bihar megyében.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok