EGRIEK OSTROMA

Az emlúlt hétvégén országszerte libalakomák zajlottak, ezen okból ostromolták ezúttal nem Eger várát, csak az egrieket a cívis városban Debrecenben!

Nem véletlenül, hiszen, mint ahogy azt a rendezvény sajtótájékoztatóján a sajtótájékozató házigazdája Kovács Nimród, a korábbi Monarchia Winery, most Kovács Nimród Winery tulajdonosa elmondta, Eger attraktív. Ezen a borvidéken ugyanis minden fajta bor megtalálható és azzal a felismeréssel, hogy volumenben nem csak minőségben tud konkurálni a hazai és nemzetközi piacon, hatalmas fejlődést hajtott végre a minőséget illetően.
EGRIEK OSTROMA

A szóbanforgó borászat figyelembe véve a nemzetközi trendeket ugyan a fajtatiszta borokat (Syrah és Pinot Noir, Chardonnay Battonage) részesíti előnyben ám zászlósborát mégis az NJK cuveé testesíti meg, mely egy Cabernet Franc, Merlot és csöppnyi Kékfrankos házasítása.

A cívisek ízlése a magyar és nemzetközi trendeket ötvözve mind a 11 jelen lévő borászat kínáltatát egyaránt méltatta, noha a Simkó-Kőporos borászat forralt bor forgalma a naplamentét követő hőmérsékletcsökkenéssel fordított arányban különösen megnövekedett.

Az egriek várakozását felülmúlta a debreceniek érdeklődése és mind a 11 borászat egy csapatként jelezte részvételi szándékát az elkövetkező hasonló jellegű hagyományos debreceni gasztronómiai rendezvényekre, mint a Pulyka Napok, vagy a Töltött Ételek Napja.

A borok mellett az ételek is hatalmas sikert arattak, hiszen az átlagos menű ár alatt nem mindennapi ételkülönlegességeket lehetett kapni három napon keresztül. Így a becsült 10-12 000 látogató több, mint 5 000 adagot fogyasztott el a debreceni Kossuth téren felálított nagyasztal kínálatából, ahol a zenei aláfestést az egri és debreceni művészeti fellépések adták, többek közöttt Herczeg Flóra és a Veszelka Kommandó első lemezbemutató koncertjével, akik dedikált CD-jét regisztrált olvasóink között sorsolunk ki!

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok