CHILEI SZAKLAP DICSÉRI A MAGYAR FURMINTOKAT

A Circulo de Cronistas Gastronómicos de Chile (Chilei Gasztronómiai Szakírók Köre) online magazinja „Egy sóhajtásnyi Tokaj Chilében” címmel közöl terjedelmes, több fotóval illusztrált beszámolót arról a borbemutatóról, amelyre Dr. Kosárka József, santiagói magyar nagykövet rezidenciáján a közelmúltban került sor. Ennek keretében a meghívott helyi szakértők (újságírók, borászok) tokaji és somlói Furmint borokkal, illetve ezt a fajtát is tartalmazó házasításokkal ismerkedhettek meg, amelyekről kivétel nélkül kedvező benyomásokat szereztek.
CHILEI SZAKLAP DICSÉRI A MAGYAR FURMINTOKAT

A cikk szerzője a bevezetőjében arról ír, hogy az átalakulás saját útjait járó kelet-európai országokról általában keveset lehet tudni Chilében. Magyarország annyiban kivétel, hogy Márai Sándor regényeinek köszönhetően, amelyekből egy szabadságszerető nép képe bontakozik ki, valamint a magyar borok népszerűsítésének hatására, az utóbbi időben már kezdenek megnyílni a kultúrájának jobb megismeréséhez vezető kapuk.

Az anyag részletesen foglalkozik a magyar borszektor fejlődésével, amely az új technológiák és a külföldi befektetők révén új impulzusokat kapott, de azért remélhetőleg megőrzi sajátos jellegét. Bemutatásra kerül a Furmint szőlőfajta, valamint a tokaji aszúborok készítésének évszázados eljárása is.

A kóstolt borok és azok leírásának lényegesebb megállapításai:
  • Kreinbacher Öreg tőkék bora 2006: „nagyon száraz, hihetetlen savak és ásványosság, könnyedebb test”
  • Kerkaborum Vörcsöki Furmint 2007: „rendkívül vonzó, virágillatok, elegáns savak, narancshéj ízei, testes”
  • Hollóvár Somlai Furmint 2006: „oxidatív jegyek, sós és markáns ásványos beütések, szaftos savak”
  • Demeter Furmint 2007: „ragyogó félszáraz ínyencség, nagyon elegáns és kifinomult, élénk savak”
  • Árvay Hétfürtös Furmint 2006: „az előzőnél szárazabb, elbűvölő illatok, a komoly ásványosság és az érett gyümölcsök vonzó elegye”
  • Szepsy Aszú 6 puttonyos 2002: „az aszú tökéletes mintája, koncentrált és selymes, birsalma és méz, fűszernövények, az illatok teljes összhangban, markánsan ízletes savak”.

Az élménybeszámoló azzal zárul, hogy a kóstoló befejezéseként még egy „igazi felséges elixír”, azaz egy kiskanálnyi tokaji eszencia bűvölte el a meghívottaknak.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok