BORVACSORA A RÁCKEVEI KÉK DUNA WELLNESS HOTELBEN

Szerencsésnek mondhatom magam, mivel olyan helyekre jutok el a Borkirálynőség kapcsán, kedves ismerőseim segítségének, kapcsolatainak köszönhetően, ahol mindig alkalmam van felfedezni egy-egy újabb csodát kedves kis országunkból.

Így volt ez 2009. január 24-én is, amikor Ráckevére utaztam a Kék Duna Wellness Hotelbe, ahol Borkirálynői Borvacsorát rendeztek az én főszereplésemmel. Köszönet érte Darin Sándor barátomnak (www.wineroads.eu), aki a szervezést bonyolította.
BORVACSORA A RÁCKEVEI KÉK DUNA WELLNESS HOTELBEN

Kellemes meglepetésként ért, amikor tudomásomra jutott, hogy az est folyamán a beszélgetések már egy számomra ismerős személlyel, Kiss Dezső Péterrel fognak folyni, aki a Borok-ételek Asztali örömök magazinjának a főszerkesztője. Vele először 2007-ben találkoztam a Tolcsvai Borfesztiválon, amikor a TokajVinum Hungaricum Egyesület standját a Götz Pincészet, családi vállalkozásunk borait kóstoltattam.

A borvacsora este 7 órakor kezdődött, kb. 30 fő vendéggel, nagyon barátias hangulatban telt az este. Azért szeretem ilyen kisebb, családiasabb közegben bemutatni a borainkat, mert ilyenkor lehetőségem van sokkal személyesebb kapcsolatok kialakítására is, hiszen szombaton is valamennyi asztaltársasággal megismerkedhettem, válthattam néhány szót kötetlenül a vacsora után. Az est a kedvenc borommal indult, ami a 2006-os száraz Muscat Lunel, azaz Sárgamuskotály. Ezt egy előétel, leves követte: galambeszencia buggyantott tojással. Két fogás között természetesen szó esett a Götz Pincészetről, a borokról és a borkirálynőségről is. A következő fogás velős derelye volt tejszínes bormártással, amihez kiválóan illett a 2007-es félédes Muscat Lunel borunk. Ahogy az egyik vendég találóan meg is jegyezte: "wellness bor"! Főételként borjúérméket tálaltak fel kökényszószban, fenyőmagos köleskásával. Ehhez egy karakteres, 2006-os száraz Furmintot fogyasztottunk. Desszertként pedig mákpuding volt, sárgamuskotályban érlelt aszaltszilvával, amihez mi is illett volna jobban, mint a 2000-es évjáratú 6 puttonyos Tokaji Aszú borunk.

Úgy érzem, hogy a vendégek meg voltak elégedve mind az ételekkel, mind pedig a borokkal. Sokan meglepődve kósolták milyen könnyű, friss száraz és félédes borok is vannak a Tokaji Borvidéken. Véleményem szerint sikerült Tokaj-Hegyalja egy új arcát megismeretetni olyan emberekkel, akik értékelni tudják a minőséget, és ígéretükhöz híven el is látogatnak a borvidékünkre!

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok