BORSA VINI -ITALIA BORAI

2009-05-01 | metropol.hu
A New York Palota adott otthont annak a szemináriumnak és kóstolónak, amelyik Olaszország borvidékeit, nedűit és termelőit hivatott bemutatni szakmának és nagyközönségnek egyaránt.

Mindig hosszú távú és komplex folyamatról beszélünk, amikor egy 30-40 évre szóló mezőgazdasági tevékenység (ágazat) működőképességét nézzük. Összetett folyamat révén sok olyan részegységet kell vizsgálnunk, amelyek egyenként is, de összességükben és összefüggéseikben még inkább meghatározzák az ágazat működőképességét. Na, de hogyan is csinálják ezt az olaszok?
BORSA VINI -ITALIA BORAI

Olaszországban az elmúlt harminc évben jelentős változásokat figyelhettünk meg a borágazatban. Először is, néhány évtizede egy igen pozitív folyamat kezdődött azzal, hogy a fogyasztók ráébredtek arra, hogy a bor nemcsak élelmiszer, hanem élvezeti cikk is. Egyre inkább a minőséget kezdték keresni a mennyiség helyett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy az egy főre eső éves borfogyasztás 115 literről 45 literre csökkent az elmúlt három évtized alatt. Imponáló adatok, azt hiszem.

A fogyasztói magatartás változásával párhuzamosan a szőlő és a bor eredetének meghatározása vált az egyik legfontosabb kérdéssé az olasz csizma borvidékein. A működő modell részben már adott volt: az olaszok (is) a franciák által definiált eredetvédelmi rendszert honosították meg. Franciaországban AOC (Appellation d'Origine Controlée – ellenőrzött eredetmegnevezésű bor), míg Olaszországban DOC (Denominazione di Origine Controllata) néven vezették be az eredetvédelmi rendszert.

Mire jó az eredetvédelem?

Egyrészt a régióban tevékenykedő borászatok egy, a fogyasztó által viszonylag könnyen érthető rendszerbe kerülnek, ami nagyban segítheti komplett régiók azonosítását, megértését. Másrészt a fogyasztó ezzel egy olyan biztosítékot kap, ami garantálhatja a tartós élvezeti érték fenntartását.

Terroir

Szintén francia eredetű gondolat. Egy olyan komplex rendszert képzeljünk el, amely magában foglalja a terület (talaj, kitettség, földrajzi magasság stb…), a klíma (azon belül a mikroklíma), a fajta (az adott fajta melyik nemesített klónja tudja leginkább hasznosítani a termőterület meghatározó adottságait), és végül, de nem utolsósorban az emberi tényezőt – ezek azok a kritériumok, amelyek azonosíthatóvá teszik az adott területet, terroirt. Az eredetvédelmi rendszer segítségével tehetjük felismerhetővé egy adott terület termékét.

Milyen rendszert alkalmaznak Olaszországban az eredetvédelemben?

A piramis legalsó fokán találjuk az asztali borokat (vini da tavola). A második lépcsőfokon az úgynevezett tájjellegű borok (I. G. T. – vini a Indicazione Geografica Tipica) foglalnak helyet. Fölöttük az ellenőrzött kategóriába tartozó borok (D. O. C.), míg a csúcson – legalábbis elméletileg – az ellenőrzött és garantált termőhellyel rendelkező nedűk (D. O. C. G. – Denominazione di Origine Controllata e Garantita) foglalnak helyet. Azért fogalmaztam úgy, hogy elméletileg, mert sok esetben találkozhatunk olyan olasz tájborokkal, amelyek különlegességükkel, hagyományukkal akár a prémium kategóriába is kerülhetnének.

Az olasz borászoknak is fejlődniük kell

Olaszország ízei

Visszatérve a borkóstolóra: igényes környezetben, igényes borokat kóstolhatott az a szerencsés borkedvelő, aki ezen a napon biztosan szorosabb kapcsolatba került az olasz borokkal.

Nemrégiben Olaszország egyik, az Adriai-tenger hullámait élvező tartományában jártam, Marchéban, ami egyébként a mediterrán ország egyik feltörekvő borvidéke is. Itt kóstoltam egy helyi fajtát, a peccorinót. Ez a – sajttal azonos nevű – fajta állítólag a tőkék között legelésző birkákról kapta a nevét. A történetnél már csak a bor volt mesésebb. Könnyű, gyümölcsös reduktív fehérbor volt, ami fantasztikus üdeségével és zöldalmára hajazó illatával kellemes emlékekként él bennem.

Ehhez hasonló élményben volt részem most a kóstolón. Ez egy emiglia-romanga tartománybeli termelő bora volt, szintén egy saját fajtából, a pignolettóból. Seprűn tartott, karakteres és elegáns bor volt. Hernyák Laci etyeki, őserőtől duzzadó sauvignonjait juttatta eszembe. Az érlelt vörösborok kedvelői is megtalálhatták a számukra legkedvesebbet: Barolók, Barolescók és Chiantik várták a lelkes kóstolókat.

Tanulságként szolgálhat számunkra is az a borfogyasztói magatartásváltozás, ami végbement Olaszországban az elmúlt évtizedekben. Fontos lenne megtanulni, hogy ne vedeljük a bort, hanem ízlelgessük, ismerkedjünk vele. Az alapszintű borismeret elsajátítása is sokat lendíthet a borkultúra helyes irányba mozdításához. Az is tanulságos, ahogy felismerték a talján borászok a helyi fajták erényeit, és a legtöbbször ezekre építik fel a piacot. Az utóbbi évtizedekben lezajlott, szinte az egész világra kiterjedő uniformizálódás után talán most ismét lehetőség nyílik az egyéni ízek, gondolatok térhódítására.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok