BORRENDEK ORSZÁGOS KONGRESSZUSA

2009-03-05 | hirextra.hu
A Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége XIII. ünnepi kongresszusát tartotta szerdán Balatonfüreden; az ünnepi rendezvénynek elsősorban azért a balatoni üdülőhely adott otthont, mert megalapításának 25. éves jubileumára emlékezett a helybeli Balatonvín Borlovagrend.

Terts András, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnöke köszöntötte a jubiláló balatoni (füredi) borlovagrendet, amely pontosan 25 évvel ezelőtt 1984. március 4-én alakult meg, harmadik borrendként az országban. (Az első Baján alakult 1976-ban, a második pedig Gyöngyösön 1979-ben.)
BORRENDEK ORSZÁGOS KONGRESSZUSA

Az elnök elmondta: a 43 hazai borrend közül 32 képviselteti magát a füredi ünnepi kongresszuson, s a 124 balatoni borlovag közül is több mint 70-en jelen vannak a negyedszázados jubileumon.

A borrendi mozgalom olyan civil szerveződés, amelyben a "civil szféra szinte minden képviselője megtalálható a szőlő- és bortermelőkön kívül"; művészek, tanárok, professzorok, orvosok, közgazdászok, mérnökök, jogászok, politikusok és még lehetne hosszan sorolni - vélekedett a borrendek országos elnöke. Hangsúlyozta, hogy a Balatonfüred-Csopak borvidék kiemelkedő jelentőségű az országban, a Balatonvín Borlovagrend pedig meghatározó szereplője a hazai borrendeknek.

Az elnök ezt követően bejelentette, hogy a szövetség által évente egy alkalommal, egy személynek, vagy szervezetnek adományozandó kitüntetést, a Pro Víno Hungarico elismerést idén Balatonfüred városának ítélték oda. Pro Víno érdemérmet kapott a balatonfüredi Varga István, a Balatonvín Borlovagrend alapítója.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere - aki maga is tagja az ünneplő borrendnek - a kitüntetést megköszönve azt hangsúlyozta, hogy az üdülőhely 1987-ben megkapta a Szőlő és bor nemzetközi városa címet. Mint mondta: őrzik a hagyomnányokat, a mai borászatok pedig nagyszerű eredményeket érnek el. A főleg turizmusból élő Füreden szinte nincs olyan hónap, hogy ne lenne szőlészettel és borászattal kapcsolatos rendezvény - hangsúlyozta a polgármester.

Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: mielőtt politikával foglalkozott, több mint 20 éven át szintén borászként dolgozott a badacsonyi borvidéken. Beszédében utalt arra, hogy 20-25 évvel ezelőtt még mintegy 150 ezer hektárnyi szőlőültetvény volt az országban, ma pedig már csak 70 ezer lehet. Szomorúan tapasztalja azt is, hogy szinte nincs a borászkodásnak, "ennek a gyönyörű mesterségnek" utánpótlása a fiatalok köréből - mondta a megyegyűlés elnöke, hangsúlyozva ugyanakkor azt is, miszerint büszkeséggel tölti el viszont az, hogy Veszprém megye négy borvidéket is magáénak mondhat.

Glatz Ferenc akadémikus, a jubiláló Balatonvín Borrend tagja beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a vidéki térségek fejlesztése elengedhetetlen, s mindenek előtt munkahelyeket szükséges teremteni. "A jó gazdaságpolitikát azon mérem, hogy mennyi munkahelyet teremt" - hangsúlyozta, megjegyezve: azért tartja első számú kérdésnek a vidék fejlesztését, mert a mezőgazdálkodás - ezen belül a szőlő- és bortermelés - olyan "lokális aktivitás", amely munkahelyeket teremt és tart meg. Mint mondta: az Audi cég csökkentheti a motorok előállítását és elküld embereket, de a földeket nem lehet elvinni, s azokat meg kell művelni.

Az ünnepi kongresszuson bemutatták a 25. éves jubileumra megjelent Balatonvín Borlovagrend a Balatonfüred-Csopak Borvidéken (1984-2209.) című könyvet. A 260 oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált kötetet Gubicza Ferenc, a füredi borlovagrend nagymestere szerkesztette.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok