BOROZNI MENTEK A SZOMJAS MAGYAROK

2008-11-13 | www.napi.hu
BOROZNI MENTEK A SZOMJAS MAGYAROK

A Napi körkérdése szerint az október 23-i négynapos hétvége és a hozzá kapcsolódó egyhetes őszi szünet minden korábbinál több hazai vendéget csábított kikapcsolódni.

Nemcsak a termálfürdők és kirándulóhelyek közelében lévő szállodák, panziók és vendégházak teltek meg, hanem csúcsra járt a borturizmus is. Szabó Vendel, a Szekszárdon és Villányban is telephellyel rendelkező Novarra Borház Kft. tulajdonosa szerint valóságos harc volt a szobákért és az ünnepet megelőző napokban már asztalt sem lehetett pincéikben foglalni. Sok olyan, döntően magyar vendég is érkezett hozzájuk, aki például a gyógyfürdők közelében már nem kapott szállást. Olyan is előfordult, hogy a kétszobás apartmant két olyan család vette bérbe, akik ott találkoztak először. Hasonló volt a helyzet a balatoni és a soproni borvidéken is. Zammel Lajos, a badacsonyi Tommel Pincészet főborásza szerint a hosszú ünnep olyanokat is a pincékbe csábított, akik korábban soha nem vettek részt hasonló programokban. A vendégek egy részének elhelyezését csak fizető vendéglátóhelyeken tudták megoldani, s a hétvégén naponta négy borbemutatót szerveztek, amire a nyári főszezonban sem nagyon van példa. Saját szálláshelyeiket már szeptember elején lefoglalták.

A dunántúli agrárkamarák összefogásával a közelmúltban elkészült tanulmány szerint a magyar borturizmus szép karriert futott be. Csúz Mihály, az elemzés egyik készítője szerint ez az idegenforgalmi ágazat az elmúlt öt évben megháromszorozta forgalmát, a vendégszám pedig csaknem a négyszeresére nőtt. Mára az ágazatban foglalkoztatottak száma csak a Dunántúlon meghaladja a 20 ezret. A gondosan kialakított borútnak és a számos, immár külföldön is ismert termelőnek köszönhetően évente mintegy 20 százalékkal nő a vendégszám Siklós és Villány térségében, de egyre jobban teljesít a szekszárdi, a dél- és az észak-balatoni, valamint a soproni borvidék is. Az utóbbi pár évben megvalósított beruházások eredményeként pedig sokat lépett előre a móri és a somlyói térség. A szakember szerint nehéz egyszerre jó borásznak és üzleti érzékkel megáldott fogadósnak lenni. Ráadásul a fejlesztésekhez és a marketinghez egyaránt tőke kell. A nyilvántartásukban szereplő, valamilyen szinten vendégfogadással is foglalkozó mintegy hatezer borászat közül a félezret sem éri el azoknak a száma, amelyeknek jelentősnek nevezhető - legalább évi 10 millió forintos - forgalmuk van s programokkal és szálláshellyel is rendelkeznek. A közismert, a vendégfogadás szempontjából is valóban nívós borászatok száma pedig alig 150-200-ra tehető.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok