A borok gyűjtése egyre többek számára vált komoly szenvedéllyé, de az is mutatja az idők szelét, hogy épp Amerikában csapnak hírverést egy efféle aukciónak, hiszen noha Kaliforniában is remek borok teremnek, azért az átlag amerikait korábban nemigen jellemezte a borok szeretete. Szerencsére világjelenségről van szó, a magyar is ugye egyre inkább tér vissza nemcsak a bortermelő, hanem a borivó nemzetek közé is.

Node mi meg térjünk vissza a decemberi árverésre: a Szajna parti La Tour d'Argent borlapja 400 tételt tartalmaz, az étterem alatti pincerendszerben pedig 450 ezer palacknyi bor és más finom nedű pihen, az aukcióra azonban mindössze néhány ezret szánnak, igaz, ebből vagy egymillió eurónyi bevételre számítanak az étterem tulajdonosai. Lesznek igen nemes, bár csak néhány évtizedes palackok, 30-40 eurós kikiáltási árral, de lesz pezsgő 1810-ből, konyak 1875-ből és vörösbor 1870-ből, ezekre palackonként ezer-ezerháromszáz euró körül indul a licit.

A kollekció legbecsesebb része egy a nagy forradalom előtti évről, 1788-ról datált üveg konyak, és ugyancsak történelmi jelentőségű egy palack pezsgő, része az első hajószállítmánynak, amely áttörte a britek kereskedelmi blokádját Amerika körül 1815-ben. A tulajdonosok maguk is sajnálják, hogy a nemes tételek eltűnnek majd a pincéjükből, de ahogy egyikük fogalmazott, ez a borok sorsa, előbb-utóbb megkóstolják, megisszák őket.

Bár nagyonis elképzelhető, hogy az új tulajdonosok sem bontják fel a palackokat, az azért valószínű, hogy ilyen hosszú idő után ezek az italok, ahogy a szakértő fogalmaz, már túl vannak legélvezhetőbb periódusukon. Úgyhogy kétszeresen nem éri meg felbontani őket, hiszen így még értékesebbek, felbontatlanul, illetve nem rombolják le annak illúzióját, hogy mit tartalmaznak, az ilyen pezsgőről, borról és konyakról zavartalanul ábrándozhat bárki, aki kézbe fogja az üveget.

Végül, tévedés ne essék, a kelet-európai élmény, amelyre a hír olvastán gondoltam, nem Magyarországon ért, hanem jó tíz évvel ezelőtt még keletebbre, Moldovában. Nálunk kevesen tudják, milyen remek borok készülnek ott, milyen remek a szőlőjük, egyébként a zöldségféléik is, olyan finom uborkát például még sehol sem ettem. De nem ez a lényeg, hanem a moldovai főváros környékén fekvő híres krikovai pincészet, amely egyben jeles bormúzeum is, nomeg korábban kellemes helyszíne volt fontos közéleti személyiségek látogatásának, akik Moldova Köztársaságban, vagy az egykori moldovai szovjet szövetségi köztársaságban vendégeskedtek, a falon függő fotók tanúsága szerint Brezsnyevtől Gagarinig.

Mármost ennek a hatalmas, fő alagútjain teherautóval is járható pincészetnek egyik ékessége egy különleges gyűjtemény, Hermann Göring birodalmi marsall egész Európából, többek közt Franciaországból összeszedett, mondjuk nyugodtan, összelopott, összeharácsolt borkollekciója. Hogy a náci Németország bukása után ez a sok palack hogyan került épp Moldovába, azt nem tudom.

Mindenesetre ezért jutott eszembe Krikova Párizsról: a beszámolók szerint az akkori francia étterem- és pincetulajdonos 1940-ben, a németek bevonulása előtt saját kezűleg falazta be a pincéjét. És ha nem így tett volna, ha a marsall bejut oda, akkor a most Párizsban árverésre kerülő borokat aukció helyett ott láthattam volna a moldovai óriáspincészet hűs folyosóin, persze a leghíresebb, legrégibb Göring-féle darabok vitrinjeiben.