BORLOVAG LETT ALFÖLDI RÓBERT ÉS LÁNYI LALA

2008-05-15 | szon.hu
BORLOVAG LETT ALFÖLDI RÓBERT ÉS LÁNYI LALA

Nem mindennapi élményben volt része az RTL Klub híradósának és a népszerű zenésznek, ugyanis Villányban Borlovaggá avatták őket. Persze a megtisztelő címet nem adták ingyen; meg kellett érte küzdeniük. Alföldi Zoltánt és Lányi Lalát csak a komoly próbatételek teljesítése után ütötték lovaggá.

A népszerű tévés és zenész régóta kedveli a finom borokat, de komolyan sosem foglalkozott a borászattal. Mivel azonban a Villányi Borvidékre mindketten gyakran látogattak az utóbbi időkben, a helyi borrend „nagy öregjei” úgy döntöttek: a „Ha péntek, akkor Villány” rendezvénysorozat megnyitóján tagjai sorába veszik őket.

„Édesapám révén ismerkedtem meg a borokkal, hiszen ő nagyon ért hozzá, pincéje is van, ám ő még nem büszkélkedhet lovagi címmel. Így amikor elújságoltam neki a nagy hírt, hogy borlovag leszek, talán kicsit irigy is volt” – meséli nevetve Alföldi Zoltán. – „Nagyon izgultam, hogy a próbatételek ne fogjanak ki rajtam. A kötényt jól kötöttem meg, a borokat felismertem, sőt, még a dugót is jól húztam ki a palackból, de sajnos a vissza dugózás csak második nekifutásra sikerült. Szerencsére a Villányi Borrend tagjai nem voltak szőrös szívűek, és elnézték a bakit, így végül letehettem a lovagi esküt.”

Lala a lovagi címe miatt megfogadta, hogy ezen túl nem csak pop, hanem bordalokat is énekel majd. Az avatást követően a Bock borospincében énekelt is néhányat. A dalolás közben döbbent rá: ha a bort ízlelgeti, könnyebben előjönnek a bordalok dallamai.

„Jó ideje kedvelem a finom villányi borokat, valamennyire talán értek is hozzájuk, de legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy borlovaggá avatnak, mert az én szakértelmem nyomába sem ér az igazi borászokénak. Így aztán valóban hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy lovag lettem. A próbatételek kissé megizzasztottak, de szerencsére nem vallottam szégyent” – újságolja Lala, a Kozmix együttes frontembere.

A „Ha péntek, akkor Villány” rendezvénysorozat a két híresség lovaggá avatásával nyitotta meg kapuit, majd az esemény után Crystal koncert és utcabál várta az érdeklődőket. Augusztus közepéig minden páratlan hét péntekén hasonlóan izgalmas rendezvényekkel készülnek a szervezők, hogy Villány főterén a borkedvelők jól szórakozzanak.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok