BORBÁLA NAPI BORGÁLA DEBRECENBEN

Szombati napon rendezték meg a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban a Borbála napi Borgálát egri borászok résztvételével. A rendezvény nagyon nagy érdeklődésnek örvendett, már a hivatalos megnyitó előtt zsúfolásig megtelt a terem.

A rendezvényt a két város polgármestere nyitotta meg. Habis László, egri városvezető elmondta, hogy mennyire örül ennek a rendezvénynek, melynek sikere most is mutatja a két város közötti szellemi, kulturális és gasztronómiai kapcsot, melyet a jövő évben is tovább kívánnak erősíteni.
BORBÁLA NAPI BORGÁLA DEBRECENBEN

Kósa Lajos, a cívis város vezetője elárulta, hogy ennek a rendezvénynek már vannak korábbról gyökerei, de ekkora érdeklődésre eddig még nem volt példa. A két város kapcsolatáról tréfásan megjegyezte, hogy nagyon jó a munkamegosztás köztünk, hiszen az egriek megtermelik a finom borokat, a debreceniek szívesen elfogyasztják azokat, csak azon az apróságon kellene még változtatni, hogy ne kelljen fizetnünk érte! Ígérete, hogy ezen még dolgoznak, nagy derültséget váltott ki az egybegyűltekből. A városatyákat követően, az egri borászok nevében Dr. Pók Tamás üdvözölte ez egri borok kedvelőit és egy kötetlen kóstolásra invitált mindenkit, amihez amúgy sem kellett nagy biztatás.

A rangos eseményen az Év Borásza, Dr. Lőrincz György (St. Andrea Pincészet) mellett a legnevesebb egri pincészetek is képviseltetik magukat. A MODEM-ben végigkóstolhatók így a legjobb borok az alábbi borászatokból: Kőporos Borászat (Simkó Zoltán), Don Simon Kézműves Borászat (Simon József), Dr. Gál Lajos, Kovács Nimród Winery, Hangácsi és Fia Pincészet és Szőlőbirtok, Pók Tamás, Daróci Nagy Szőlőbirtok és Pincészet, Gajdos Pincészet, Rabóczki Pincészet, Gál Tibor, Egri Borvár Tóth Ferenc Pincészet, Vitavin Kft., Gacsal Pincészet, Demeter Csaba és az év felfedezettje, az Orsolya Pincészet.

A felhozatal igazán remek volt. Dr. Lőrincz Györgynél a Napbor és az Áldás mellett megkóstolhattuk a 2008-as Örökké-t is. Fehér borsorban különösen figyelemre méltó volt Gál Titi Egri Viognier bora és szinte mindent vitt Gál Lajos Tagi Dűlő elnevezésű olaszrizlingje. Vörösök tekintetében a bikavérek szinte mindenhol nagyon szépen mutatták magukat. Simon József Barbárja, Pók Tamás Négykezese, Pajdosa, a Kovács Nimród Winery Pinot Noir-ja és a 2005-ös NJK bora, valamint a Simkó József - Kőporos Pincészet késői szüretelés Kadarkája méltán vitte a pálmát.

Az este során mindenki betekintést nyerhetett az egri borvidék sokszínűségébe. Nem lehetett ok a panaszra, minden borászat csodás borokat hozott. Külön figyelemre méltóak voltak az Orsolya Pince borai, melyek mindenféle képpen visszakóstolást kívánnak.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok