BORÁSZOK BORÁSZA DÍJ

2009-04-03 | roxer.hu
2007-ben alapította Rókusfalvy Pál a címet az Etyek Pincefesztiválon résztvevő borászoknak. Alapvetően különbözik ez a cím az összes eddigi borász díjtól, itt ugyanis nem szervezetek szavaznak vagy döntenek egy díj elnyeréséről, hanem maguk a borászok, akik egy-egy szavazatukkal választják ki maguk közül a legjobbat, a Borászok Borászát. Ez emeli egészen más rangra az eseményt! A legtöbb szavazatot kapott borász a cím nyertese. 2007-ben Demeter Zoltán, 2008-ban dr. Lőrincz György nyerte el ezt a címet, amelynek elnyerésével semmilyen anyagi juttatás nem jár.
BORÁSZOK BORÁSZA DÍJ

A Borászok Borásza kitalálója úgy döntött, hogy 2009-től ezt az eseményt még szélesebb alapra emeli, intézményesíti, ezért létrehozta a Vinum Praemium Alapítványt.

VINUM PRAEMIUM ALAPÍTVÁNY:

Az alapítvány tagjai:

Alapító: Rókusfalvy Pál
A kuratórium elnöke: Kató András, Terroir Club
A kuratórium tagjai:
Alkonyi László - Borbarát Magazin
Bányai Gábor Botond - Borigo
Gazda Albert – Index.hu
Romsics László - Törley
Zwack Izabella - Zwack Izabella borválogatás

Az alapítvány célja és feladata:
A rangos borszakmai múlttal rendelkező kuratóriumtagok feladata, hogy összeállítsa a hazai borszakma 50 kiválóságát tartalmazó listát, akik közül a Borászok Borászát a jelölt borászok maguk közül választják meg egyszerű szavazással. Emellett a kuratórium maga is odaítél két díjat, azaz összesen három díjat felügyel, amelyeket az alábbiakban részletezünk.

1. Borászok Borásza:
Az a kiemelkedő bort készítő borász lehet, akit az alapítvány kuratóriuma jelöl a hazai bortermelés 50 legjobbja közé és egyszerű szavazással az 50 borász választja ki maguk közül a legjobbat.

2. Az év felfedezettje:
A kuratórium által jelölt 50 borász közül minden kuratóriumi tag jelöl 3-3 feltörekvő borászt és közülük a kuratórium tagjai választják ki az év felfedezettjét szavazással.

3. Magyar Borért különdíj:
A kuratórium tagjai is választanak minden évben az 50 jelölt közül egyet, aki a kuratórium különdíját kapja. Az a borász kaphatja meg ezt a díjat, aki eddigi munkássága alatt kiemelkedően sokat tett a prémium minőségű magyar borért. Ez a jelölt személyében akár egybeeshet a borászok jelöltjével, a borászok borászával is.

A BORÁSZOK BORÁSZA DÍJ JELÖLTJEI:


Bacsó András – Tokaj Oremus
Baráth Sándor – Kreinbacher Birtok
Bárdos Sarolta – Tokaj Nobilis
Berecz Stephanie – Tokaj Kikelet
Bock József – Bock Pince
Bodó Judit – Bott Pince
Bolyki János – Bolyki Szőlőbirtok és Pincészet
Bott Frigyes – Bott Frigyes Pincészete
Bukolyi László – Gróf Buttler Borászat
Bussay László – Bussay Szőlő és Bortermelő
Demeter Zoltán – Tokaji Pincészet
Dúzsi Tamás – Dúzsi Tamás Pincéje
Fekete Béla – Fekete Pince
ifj. Figula Mihály – Figula Wines
ifj. Gál Tibor – Gál Tibor Pincészet
Gere Attila – Gere Attila Pincészete
Györgykovács Imre – Györgykovács Kispincészet
Heimann Zoltán – Heimann Családi Birtok
Homonna Attila – Homonna Attila Pincészete
Horváth József – Ráspi Borászat
Hwang, Anthony – Királyudvar Szőlőbirtok
Ipacs Szabó István – Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet
Jásdi István – Jásdi Pince
Kaló Imre – Kaló Imre Pincészete
Karner Gábor – Karner Gábor Kézműves Borászat
Kiss Gábor – Kiss Gábor Szőlőbirtoka és Pincészete
Konyári János – Konyári Pincészet
Laposa József – Laposa Pincészet
Latorczai László – Sauska Pincészet
Légli Ottó – Légli Szőlő és Bortermelő Gazdaság
Liptai Zsolt – Pannonhalmi Apátsági Pincészet
Dr. Lőrincz György – St. Andrea
Malatinszky Csaba – Malatinszky Kúria
Matolcsy Sára – Etyeki Kúria
Mészáros László – Disznókő
Molnár Péter – Patricius Borház
Németh Attila – Németh Pince
Oser, Philipp – Villa Tolnay
Pfneiszl, Birgit – Pfneiszl Hungarian Vineyards
Pók Tamás – Pók Tamás Pincéje
Szentesi József – Szentesi Pince
Szepsy István – Szepsy Birtok
Takács Lajos – Hollóvár Pincészet
Takler Ferenc – Takler Pince
Tarnóczi Zoltán – Orsolya Pince
Tiffán Ede – Tiffán Ede és Zsolt Pincészete
Vesztergombi Ferenc – Vesztergombi Pincészet
Vesztergombi József – Remete-Bor
Vida Péter – Vida Péter Pincészete
ifj. Weninger, Franz – Weninger Pincészet

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok