BORÁSZBÁL SOPRONBAN

Új nyár új bál. A Kékfrankos nyár nagyszabású rendezvénysorozat idén is hagyományosan a Borászbállal vette kezdetét, melynek a Hotel Lövér adott otthont.

A Borászbálon szinte minden neves borászat képviseltette magát, voltak azonban, akik azért maradtak távol, hogy kellemes kötelességüknek tegyenek eleget és ekkor is a fogyasztókat szolgálják. Az egybegyűlteket Taschner István üdvözölte, illetve a soproni Bormarketing Műhely Kht. vezetője, Rigler Zsolt köszöntötte, majd átadta a szót a soproni származású Lukács Szabolcs országos sommelier bajnoknak, aki az este folyamán a pohárnoki tisztet töltötte be. A köszöntőkre, stílusosan soproni pezsgővel, a Taschner Borház 2006-os Irsai Olivérjével koccintottak.
BORÁSZBÁL SOPRONBAN

A soproni borosgazdák kitűnő nedűihez a Hotel Lővér séfje látványban és ízvilágban is tökéletes párosítást alkotott. Aperitifként a Weninger (Fehérburgundi) és Lövér Pince (Királyleányka) fehérborait, a hideg előételhez Gangl Kékfrankos Roséját, illetve az Iváncsics Pince Merlot Roséját szolgálták fel a tavalyi évjáratból. A meleg előétel kísérői a testesebb, ám mégis könnyű és gyümölcsös, híres soproni vörösborok voltak: Ferenczy Pince 2006 Szt. Lőrince, Luka és Fényes Pincészet 2007 Kékfrankos. Ha lehetett fokozni az élvezeteket, akkor az a főétel volt a Pfneiszl lányok 2007-es borával, mely egy Távoli világba repített, a Jandl 2006-os Shiraz-a pedig még meseszerűbbé tette ezt az utazást, ugyanakkor vétek lett volna kóstolás nélkül hagyni a Vinex Cabernet 2005-ös Sauvignonját! Az "i"-re a pontot, a cseresznyét a tejszínhab tetejére a Vincellérház 2006-os Zenitje tette fel.

Érthető tehát, hogy mindenkinek jól esett a vacsora után felkínált szivar és a Club 7 szolgáltatta zenére való tánc. Nincs bál tombola nélkül, ahol többek között természetesen kitűnő borokat lehetett nyerni, ám azokat nem sorsolták, hanem maguk a nyerni vágyók húzhatták ki a nyerő dugót. A sorszámozott dugók, vagy nyertesek voltak vagy nem, de a nyeremények mindenkit játékra csábítottak. A fergeteges lendületen az éjféli grill lassított, illetve gyorsított a hajnalig tartó multaságig.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok