BOR, SPICCER, IRODALOM

2007-08-03 | www.decanter.hu
BOR, SPICCER, IRODALOM

„A magyar nem azért iszik bort, mert magyar, hanem mert a bor jó.” A honi irodalmi tradícióktól nem idegen a bor szenvedélye – ellenkezőleg.

Erre a megállapításra alapozhatott a Vylyan Pincészet is, amikor június 7-én hagyományteremtő szándékkal megrendezte első irodalmi estjét a Majd Leonard étteremben, melynek „premierjén” a nyelv- és stílusvirtuóz író, Parti Nagy Lajos olvasott fel műveiből. Debreczeni Mónika, a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet birtokigazgatójának köszöntőjét a híresen szerény szerző szavai követték. „Nagy tisztesség, hogy egy ilyen nagyszerű borászat első vendége lehetek” – kezdte friss Kossuth-díjasunk, aki ezúttal a bor- és gasztrokultúra világát érintő novelláiból szemezgetett.

Parti Nagy először A fagyott kutya lába című kötetét felütve, a szüretről mesélt költőien, „a cigánykerék estékről a szőlőpartok fölött, mikor a kalimpáló lábujjak közé akad a hold, mintha már a szőlő héja, és szégyenlős magjai a csillagok.”

Aztán a kertvendéglők vasárnap délutánjait idézte meg Lugas időtlen című írásával, melyben végre tisztázta szóda és bor elegyének pontos meghatározását, minthogy „A malter az, meglehet, fröccs, a vér az fröccs, meg a fröccsöntés is fröccs, de a szódával felrepített fehérbor az spriccer.”

Majd a Taxidermia című filmből is ismert Balatony Kálmán bámulatos űrtartalmi képességeiről olvasott, aki kezdőként egy perc huszonkilencet csinált egy kiló bolti zsírból, majd Balaton szeletben nyert úttörőolimpiát.

Este tízig folyt a szó és a bor − a Vylyan pincészet 2005-ös Pinot, Montenuovo, Merlot, és a 2006-os Syrah palackjaiból, mikor író és közönsége végül elégedetten távozott.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok