BEVÉGEZTETETT A KÉKSZŐLŐNEK? LERÁZZA A VÉDŐÁRAT A TÖRLEY

2011-03-01 | sonline.hu
A boglári borvidék ezer szőlőtermelőjének jár le a szerződése 2012 végén a BB-t birtokló Törleyvel.

Kizárt, hogy védőára lesz a kékszőlőnek 2012. után. A Balatonboglári borvidék ezer szőlőtermelőjének jár le szerződése a következő év végén a BB-t birtokló Törleyvel, ezért a jövő is téma volt kedden a balatonboglári Fischl-házban, ahol a Törley ügyvezetője tartott tájékoztatót a gazdáknak. A húsbavágó kérdések miatt a ház nagyterme teljesen megtelt, a cégvezető a 2012. utáni időszakot firtató, kényes kérdéseken túl a piaci helyzetet is vázolta.
BEVÉGEZTETETT A KÉKSZŐLŐNEK? LERÁZZA A VÉDŐÁRAT A TÖRLEY

– A vörösbor esetében vagy a minőségen kell javítani vagy az árakat kell átpozícionálni – monda Kemendy László, a Törley Kft. ügyvezetője, aki szerint a barrique vörösekben erős „újvilági” borokkal szinte lehetetlen versenyezni. – Régóta hangoztatom, hogy Magyarország nem igazán vörösboros vidék. A kékszőlőnek meg kell érni, mert különben nem tudunk labdába rúgni – szögezte le az ügyvezető, egyben borús képet festve százak számára, akiktől a BB tulajdonosa kékszőlőt vesz. A Törleynek ezer hektár termésére van szerződése a környéken, ennek valamivel kevesebb, mint harmadát adják a kék fajták. Kemendy László elmondása alapján termékeiknek a nemzetközi versenyeken való szereplése azt igazolja: pezsgőben, fehérborban és roséban gondolkodik, aki a cég partnereként képzeli jövőjét. Ezen belül az ügyvezető szerint az illatos fajták kereslete növekszik.

– Fel kell készülni arra, hogy az Asti-metódussal készült pezsgő forgalma fellendül, ehhez pedig illatos szőlők, aromatikus fajták kellenek, ami a jövőbeni telepítéseknél fontos lehet – mondta Kemendy László.

Az ügyvezető összefoglalója után Hegedűs Lajos, az ezer termelőt integráló Viticoop Kft. ügyvezetője tette fel a kényes kérdéseket: milyen árakra lehet számítani a készletek alapján az idén, s mi lesz a szerződések 2012-es lejártát követően?

– A tavaszi, nyári hónapokban bizonyos szegmensekben lehet majd borhiányról beszélni – mondta az ügyvezető a későbbi áralku szempontjából mindenképp taktikusnak nevezhető megfogalmazással. A termelői oldalon ugyanis arra számítanak: a tavalyi nagyon gyenge mennyiségű termés miatt kiürülnek a pincék, s így jobb pozícióba kerülnek eladáskor.

– Árak tekintetében főleg a kékszőlővel lesz probléma, a piacon ezekkel a termékekkel szenvedtük el a legnagyobb veszteséget – így Kemendy László. Azt mondta: a BB-s szerződések jövőjének elemzésére egy közgazdászokból és kereskedőkből álló team alakult a Törleynél, s vizsgálják a lehetőségeket. Egyelőre három verzió elképzelhető: vagy teljesen szabadpiaci alapon veszik a szőlőt 2012. után vagy változtatott szerződéssel, a harmadik elképzelés szerint pedig a jelenlegi forma szerinti, hosszú távú szerződéssel. Arra egyébként, hogy a két szélsőségre van kisebb esély, elmondásában többször utalt az ügyvezető, aki a szőlőtermelőknek azt mondta: biztos abban, hogy a cég nem a teljesen szabadpiaci felvásárlás felé mozdul el.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet: nincs még egy felvásárló az országban, mely a BB-hez hasonló tízéves, védőáras szerződést kötött volna. Egyértelműen elhangzott: a kékszőlők védőára szóba sem jöhet majd.

Üzenet értéke volt annak is, hogy a Törley új telepítései Etyeken kettős hasznosítású fajták lesznek, azaz a pezsgőnek és bornak is felhasználható irsai, chardonnay vagy rajnai rizling. Ehhez tudni kell, hogy a Boglár környékéről felvásárolt szőlőt a Törley nem kizárólag a BB és a Chapel Hill készítéséhez használja fel, hanem a cégcsoport más termékeibe is kerül belőle.

Nem lehet szerződés nélkül

– Pozitívnak ítélem a Törley cégcsoport hozzáállását, mert felismerték a saját alapanyagbázis fontosságát, tehát hogy szerződéssel biztosítsák, hogy saját feldolgozásból legyen a bor – összegezte az elhangzottakat Hegedűs Lajos, a Viticoop ügyvezetője, aki szintén úgy véli: nem lehet megkerülni a szerződést a jövőben.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok