BERÁGTAK A TERMELŐK A BORMARKETING KHT.-RA

Felháborodott termelők egy csoportja fordult az Eszencia Magazinhoz azzal a kéréssel, hogy hozzák nyilvánosságra a Bormarketing Kht. prágai tevékenységével kapcsolatos visszásságokat. Információink szerint a szikra egy prágai borbemutatón pattant ki.

Mint ismeretes, a Kht. még tavasszal írt ki pályázatot egy Prágában megrendezendő borbemutató megszervezésére. Információink szerint az eseményre két cég pályázott, az egyik a Hungarian Vintage Vines (HVV) volt, mely számos neves magyar borászatot képvisel Csehországban több mint három esztendeje.
BERÁGTAK A TERMELŐK A BORMARKETING KHT.-RA

A HVV tulajdonosának elmondása szerint a pályázatok elbírálásakor a rendezvény költségvetése 60 %-ban, míg a szakmai tapasztalat 40 %-ban volt döntő. A HVV költségvetése jobb volt a másik félnél, szakmai tapasztalata is vitathatatlan és a kiírásnak megfelelt, mégis alulpontozták.
A hivatalos eredményhirdetés után május 30-án a HVV tulajdonosa kérte a nyertes pályázat kiadását, valamint az értékelést, hogy meggyőződhessen, valóban jó kezekbe került a rendezvény. Kérésére a hivatalos értékelést kézhez kapta. Mivel az értékelés több pontban is téves információkat tartalmazott, így ezt követően „Felülvizsgálati kérelmet” nyújtott be a Bormarketing Kht-hoz, melyre a mai napig semmilyen válasz nem érkezett.

Ezt követően június 17-én a nyertes cseh cég, melyet csak tavaly szeptemberében jegyeztek be a helyi cégbíróságon, megkapta a lehetőséget, hogy bizonyítsa, minden szempontból megfelel egy ilyen nagy jelentőségű rendezvény megszervezésére.
Tudni kell, hogy Magyarország egyik fontos célpiaca Csehország, és a Bormarketing Kht. több éves stratégiában gondolkozik. Mivel a csehek az elmúlt húsz évben nem kaptak reális képet a magyar borászat fejlődéséről, hiszen nem volt egységes bormarketing stratégiánk (sokáig az volt a köztudatban, hogy a magyar bor olcsó és gyenge minőségű), így nagyon fontos lett volna, hogy egy ilyen rendezvény a lehető legjobb képet mutassa a magyar borászat fejlődéséről és Magyarországról. Vagyis ez a rendezvény lehetett volna az új belépő ebbe az országba, de a nagyon gyenge szervezés miatt ez sajnos elmaradt. Erre szolgált bizonyítékul maga a rendezvény, melyen mintegy harminc bortermelő cég jelent meg, köztük a korábban vesztes pályázó is az általa képviselt borászatokkal, mint kiállító.

Már magával a helyszínválasztással is problémák adódtak: bár a híres Kaiserstein Palace méltó helyszín egy ilyen rendezvényre, csak éppen nem nyáron, hanem télen, mivel nincs benne légkondicionálás, és a harminc fokos hőségben nem csak a kedves meghívottak, de a borok is „izzadtak”, a kiállítókról nem is beszélve. A szervezés sok más téren is hagyott kívánnivalót maga után.
Az Eszencia információi szerint a magyar vendégszeretetnek még csak a jelét sem lehetett tapasztalni: semmilyen harapnivalóról nem gondoskodtak a háziak, sem az ilyenkor szokásos sajtról, vagy dióról, de a borok hűtése sem volt megoldott. Kenyérdarabok is csak a kiállítók felháborodása után kerültek az asztalra. A meghívottak így csalódottan, vagy dühösen hagyták el a helyszínt.
Tudomásunk szerint a legfontosabb célja sem valósult meg a rendezvénynek: a szakma színe-java nem jött el, vagy azért, mert nem ért rá a rossz időpont választás miatt, vagy mert nem kaptak meghívót, vagy csak nagyon későn. A felháborodott borászok ezek után írták alá azt a kézzel írt levelet, melyet elküldtek szerkesztőségünknek. Megjegyezni kívánjuk, hogy voltak olyan borászok, akik egyetértettek, de nem kívánták nevüket adni a dokumentumhoz.

A dolog több mint tanulságos. Egyrészt a Bormarketing Kht. felelőssége nyilvánvaló az ügyben. Másrészt úgy véljük, a résztvevő pincészeteknek is érdemes tájékozódni, mielőtt ilyen eseményen megjelennek, illetve írásban fixálni a kiállítás minden körülményét, és az azzal kapcsolatos szolgáltatások meglétét. Ideje megtanulni, hogy külföldön minden cselekedetünknek komoly következménye van. Egy ilyen eseménynek, melyen a helyi sajtó is részt vesz, komoly országimázs romboló hatása van!

Az Eszencia szerkesztősége ezek után hivatalosan is felkéri válaszadásra a Bormarketing Kht. vezetőjét. Reményeink szerint a választ mielőbb megkapjuk, és azt szerkesztés nélkül közre tudjuk adni.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok