Az Unicum is felkészült a nyárra

2018-05-23 | Hírszerkesztő

A limitált Halott Pénzes Unicum Szilva mellé megérkezett a focis palack is.

Az Unicum is felkészült a nyárra

Az Unicum 2010 óta minden évben limitált palackkollekcióval örvendezteti meg a márka rajongóit. Nincs ez másképp az idén sem, hiszen – a nemrégiben debütált Unicum Szilva Halott Pénz palack után – május 1-től már kapható az Unicum foci palack is. A sportos tematika alapján tervezett szériából összesen 160 000 db készült, a Zwack webshop mellett pedig a hazai hiper- és szupermarketben is elérhető.

Nem az idei az első focirajongókat megszólító Unicum palack – 2016-ban a legendás Puskás Öcsi tiszteletére is piacra dobtak egy különleges kiadást.

Az idei 0,5 literes kiszerelésű, limitált Unicum palack labdaformájával a sportolók elképesztő teljesítménye előtt tiszteleg. A palack két oldalán látható két ezüstérem pedig a magyarok 1938-as és 1954-es eredményeinek állít emléket.

„A limitált kiadású Unicum minden évben valamilyen pozitív üzenetet közvetít. Olyan személyeket választunk a márka képviselőinek, akiknek tiszteljük a munkásságát, és akiket emberileg is nagyra tartunk, illetve olyan események pillanatait örökítjük meg az üvegekkel, amelyek valamilyen módon hatással vannak ránk. Ezt jelképezik a palackon szereplő, a magyar labdarúgó-válogatott legnagyobb 20. századi sikereit megtestesítő ezüstérmek” – mondta Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának elnöke. 

„A foci szeretetét az Édesapámtól örököltem: 5 éves voltam, amikor először kimentünk egy firenzei Fiorentina meccsre, és azóta is ők a kedvenc csapatom. Eddig minden világversenyen az olaszoknak szurkoltam, és nagyon csalódott vagyok, hogy az idén nem jutottak ki, de ennek ellenére is kíváncsian fogom követni az idei nyár eseményeit” – tette hozzá Zwack Sándor. 

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok