AZ ISTVÁN BORHÁZBAN KÉSZÜLT A KISKŐRÖSI VÁROS BORA

AZ ISTVÁN BORHÁZBAN KÉSZÜLT A KISKŐRÖSI VÁROS BORA

A hegyközség, Kiskőrös önkormányzata, valamint a Gondűző Borlovagrend tizenkettedik alkalommal szervezte meg a Városi Borversenyt, ahol bemutatkoztak és ringbe szálltak a helyi bortermelők és a borászatok legjobbnak ítélt nedűikkel. A rendezvénynek, mint már annyiszor, ebben az évben is a Hotel Vinum adott otthont.

- Különleges öröm számunkra, hogy 120 borminta érkezett erre a borversenyre, amelyet 10 borászat és 22 bortermelő küldött be, mondta Domonyi László polgármester köszöntőjében. - Szerencsénk, hogy van a városunkban egy fiatal, kiváló csapat, aki felvállalja a borászatot, aki ebből akar majd megélni. Ezek a fiatalok bíznak a szőlő- és bortermelés jövőjében.

A polgármester elmondta, hogy bár mintegy 140 hektár szőlőt vágtak ki Kiskőrös környékén, de ugyanennyit ültettek is, így nincs veszélyben a kiskőrösi szőlő- és bortermelés.

Dr. Gárdosi Péter főosztályvezető régi ismerősként üdvözölte a megjelenteket, hiszen már több éve, hogy rendszeresen eljön a kiskőrösi borok mustrájára. Elismeréssel szólt eddigi tapasztalatairól, mint mondta, igazán remek borok születnek itt a kunsági homokon. Reményét fejezte ki, hogy az eddigi jó időnek köszönhetően várhatóan ebben a borpiaci évben is jók lesznek a terméskilátások, így jövőre is szép, remek borokat tud majd megkóstolni, ha ellátogat hozzánk.

- Ötödik éve vagyunk már az Európai Uniónak tagjai, aminek minden előnyét és hátrányát megtapasztalhattuk - mondta. - Most már egy kicsit jobban eligazodunk ebben az útvesztőben, s látjuk, hogy bár apró részei vagyunk az egységes rendszernek, megítélésünk attól függ, hogy mit tudunk felmutatni.

Dr. Gárdosi Péter beszélt a hazai agráriumra váró feladatokról, a magyar borexport alakulásáról. Bár megnőtt a borimport, a magyar termékeknek is megvan a helye az unióban, hiszen boraink jelentős része Németországban, Csehországban, Angliában, valamint Svédországban talál piacot és szerencsére egyre inkább nyitottabb számunkra az orosz piac is.

Az ítészek számára Béleczki Mihály, a Gondűző Borlovagrend nagymestere adott technikai útmutatást. A négy bizottság a nap folyamán 44 fehérbort, 20 rose bort, 1 mustot, valamint 55 vörös bort bírált százpontos rendszerben. Értékelték a benevezett nedűk megjelenését, illatát, zamatát és az összbenyomás is pontot ért. Nagyarany érmet 95 pont felett, aranyat 85-95 pont között, ezüstöt 75-85, bronzérmet pedig 65-75 összpont alapján kaptak a borok.

A délutáni eredményhirdetésen 1 nagyarany, 22 arany, 46 ezüst, valamint 42 bronzoklevelet osztottak ki. A bizottsági elnökök ebben az évben is a legjobb borok közül választották ki az Év borát és számos különdíj is gazdára talált.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok