A kisharsányi Vylyant választották meg „Az Év Pincészetének”. A díjról és a magyar bor helyzetéről Debreczeni Mónika birtokigazgatót kérdeztük.

– A hazai borászatokat valamiképpen ismerőket tán meg sem lepte, hogy a Vylyan lett az év pincészete. Ön hová helyezi a díjat?

– Ez a díj minden kollégámnak szól. Miután az elismerést három nagy hazai szakmai szervezet adja, természetesen sokra tartom, fontos nekem. De higgye el, mi is meglepődtünk, amikor értesítettek. Ha értékelnem kell, azt kell mondanom, egyértelműen valaminek a kezdeteként tekintek rá, mivel úgy vélem, utunk elején járunk.

– Két napja tart a szüret önöknél. Milyen lesz a termés? Milyen borokat zárhatnak hordóba, palackba? Az idei év borászati szempontból sajnos a káros lisztharmatról is szólt.

– E szempontból szerencsések vagyunk, a lisztharmat nagyobbrészt elkerült minket, igaz, amit lehetett, védekezésben meg is tettünk ellene. Ez az év számunkra amiatt különleges, mert a Pinot Noir-t kezdtük először szüretelni, amire még nem volt példa. Általában a portugiesert vagy a rosénak való kékszőlőt szedjük le leghamarabb. Szép, koncentrált termésnek, reményteljes szüretnek nézünk elébe, de a végső szót nem szívesen mondanám ki még, hisz egy élő, változó dologról beszélgetünk.

– A borfogyasztás a gasztronómiai kultúra része, sokszor párosul mellé az egészséges jelző is, de vajon van-e egészséges mérték?

– Erre pontos ajánlások vannak, amelyek a férfiak esetében napi három egységről, a nők esetében napi két egységről szólnak. Egy egység egy és másfél deciliter közt van. Vagyis a férfiak napi 3-4, a nők napi két-három deciliter bort nyugodtan elfogyaszthatnak.

– A gasztronómiai kultúrához az is hozzátartozik, hogy minden ételhez megfelelő bort válasszunk. Ezt csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak. Ajánlható-e olyan bor, amelyet kis túlzással egy egész menűsor mellé választhatunk?

– Azt szokták mondani, hogy amit szeretünk, bármihez szívesen isszuk, s ez így is van. A feladatra nyáron tán a legalkalmasabb egy könnyű, száraz vörösbor lehet, épp, mint egy jó portugieser.

– Állítólag a hazai borászok tartanak az olcsó, ám jó minőségű külföldi import boroktól. Ön is így van ezzel?

– Igen is meg nem is. Nyilvánvalóan versenyt jelent minden magyar termelő számára az import, másfelől viszont ráfér a hazai piacra a verseny élénkülése. Csak a magyar és külföldi borok versenye hozhatja meg a minőség emelkedését. Nem fordulhatna elő, ami még manapság is megesik, hogy egy üveg bor korántsem váltja be az ára alapján hozzá fűzött reményeinket. Külföldön, ahol a verseny sokkal régebb óta tart, az azonos árkategóriájú borok minőségileg hasonlóak.

– Itthon sokra tartjuk a magyar borokat, ám a világban kevéssé ismertek, mi ennek az oka?

– A magyar borok ugyan egyre jobbak, azonban a bor divatcikk, és a magyar borok a világban egyelőre nincsenek divatban. A nálunk jóval nagyobb bortermelő országok jóval előttünk járnak. Hosszú és küzdelmes út jósolható a magyar termelőknek addig, amíg a magyar bor bekerül a világ körforgásába.