ÁTS KÁROLYT VÁLASZTOTTÁK AZ ÉV BORTERMELŐJÉNEK!

Péntek óta azt már mindenki tudja, hogy 2010-ben Légli Ottó balatonboglári borászt választotta a Magyar Bor Akadémia az Év Bortermelőjének. Azt azonban csak most áruljuk el, hogy 2010. november 14. és december 3. között a wineroads.eu oldalán megrendezett on-line tipp játékban ki kapta a borfogyasztó közönségtől a legtöbb voksot. A közel három hetes időszak alatt 399 tipp érkezett, ebből érvényes 394 volt. A szavazatok döntő többsége - 110 darab - Budapestről érkezett, ez is mutatja, hogy borfogyasztásban is mennyire főváros központúak vagyunk!
ÁTS KÁROLYT VÁLASZTOTTÁK AZ ÉV BORTERMELŐJÉNEK!

Települések rangsorában Budapestet Szekszárd követte 20 szavazattal, míg Pécsről 15, Egerből 14, Szegedről 10, Kecskemétről 9, Tokajból 8, Tarcalról 6, Villányból 5 és Debrecenből 4 voks érkezett, hogy csak az első 10-et említsem. A tipp játék híre azonban az egész országot megmozgatta, hiszen összesen 148 településről küldtek be szavazatokat, de érkeztek tippek Szlovákiából és Romániából is.

Ennyit a számok misztikájáról! Lássuk azonban az öt jelölt sorrendjét! A beérkezett 394 érvényes szavazatból 39-et Gálné Dignisz Éva szerezte meg, ezzel ő lett a sereghajtó. Ez az eredmény is mutatja, hogy hiába a szakmai jelölés és a rengetek borverseny elismerés, a fogyasztókhoz még nem jutott el széles körben a sikeres szigetcsépi borásznő híre. Őt követi, az Akadémia által díjazott Légli Ottó. Mivel tipp játékról van szó, valószínűleg sokan úgy vélekedtek, hogy az utóbbi néhány évben már kétszer is volt Balaton környéki borász a díjazott. Az első három jelölt között nagyon szoros verseny alakult ki már a szavazás legelső szakaszában is és azt mondhatjuk, hogy kisebb nagyobb eltérésekkel, de meg is maradt a sorrend végig. A borfogyasztó közönség szavazatai alapján dobogós lett Dúzsi Tamás, szekszárdi "Rozékirály" 91 vokssal, második lett, az ugyancsak szekszárdi Vida Péter 96 szavazattal és csupán egyetlen egy szavazattal nyert előtte a tokaji Áts Károly, aki 97 tipp szavazatot gyűjtött össze.

Ezek az eredmények is mutatják, hogy Tokaj-Hegyalja mennyire népszerű itthon a borkedvelők körében, illetve, tisztán látszik az is, amit Vida Péter mondott, hogy igenis "Szekszárd kezd divatba jönni"!

A hétvégén megkérdeztük Lőrincz Györgyöt, mit gondol az idei döntésről és ő is úgy vélekedett, hogy Légli Ottó megválasztása egész eddigi munkásságának az elismerése egyben és megérdemelten lett idén az Év Bortermelője. Az idei két új jelölttel kapcsolatban hozzátette, hogy nagyon örült Áts Károly jelölésének, mivel Tokaj-Hegyalja régen szerepelt már a díjazottak között és nagy esélyest lát a jövőben a mádi borász személyében a díjra. A kért szekszárdi jelölt mutatja a borvidék erejét. Szekszárdra érdemes odafigyelni, hiszen nagyon szép borokat készítenek az ottani borászok.

Kisorsoltuk a három borválogatás nyertesét is a hétvégén. A jelöltek boraiból összeállított borcsomagnak a következő szavazók örülhetnek: Bíró Eszter, Horváth Béláné és Takács Péter. Nekik is szívből gratulálunk, nyereményüket postán juttatjuk el.

Nincs más hátra, minthogy gratuláljunk a jelölteknek is, hogy ennyi szavazatot/tippet gyűjtöttek nálunk és gratulálunk Légli Ottónak az Akadémia kitüntetéséhez.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok