ÁLDÁS ÉS REMÉNY

2009-01-16 | boraszat.hu
Immár ötödik éve annak, hogy az Esztergom-budapesti Főegyházmegye felújította a Szent János napi borszentelést az ország első katolikus templomában, az esztergomi bazilikában.

Dr. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Magyarország prímása által életre hívott Prímási Borrend hívta a Kárpát-medence borászait azzal a céllal, hogy a főegyházmegye püspökének áldását kérje munkájuk gyümölcsére a borra. A Prímási Borrend részéről jelen volt Dr. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, Dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke és Csizmadia László, a Vendéglátóipari Főiskola korábbi főigazgatója.
ÁLDÁS ÉS REMÉNY

Az ország borvidékeiről s határainkon túlról érkezett borászok jelenlétében a borszentelő szentmise elején Drozdík József felvidéki borász köszöntötte a liturgiát bemutató Székely János püspök atyát, bemutatva a bor megáldásának évszázadokra visszanyúló hagyományait. Az esztergomi segédpüspök homíliájában a Teremtő gondoskodó szeretetére irányította a jelen lévő borászok figyelmét, a szentbeszéd után pedig az ősi szertartás szerint megszentelte a borászok által elhozott borokat.

A szentmisét követő ünnepi műsor köszöntőjét Dr. Lomnici Zoltán, a Prímási Borrend alelnöke mondta el, majd Molnár József, a Borrend titkára bemutatta az esztergomi Prímás Pince beruházás első látványképeit. A 2008. év borásza, Konyári János köszöntője után különleges eseményre került sor: a Prímási Borrend nevében dr. Lomniczi Zoltán vehette át a Hamvas-fürt díjat. A kitüntetést a magyar borászatért, borkultúráért tevékenykedő borászoknak, művészeknek, kiemelkedő személyiségeknek, szervezeteknek ítélik oda évente két alkalommal. Molnár Pál, a kuratórium elnöke méltatta a Borrend tevékenységét, majd Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrász nyújtotta át a Miska kancsó formájú rézplasztikát.

A kiváló hangulatú ünnepi műsorra Szarka Gyulának, a Ghymes együttes alapítójának, valamint zenésztársainak koncertje tette föl a koronát. A borlovagrendek képviselői, a szőlészek-borászok, a Főegyházmegye elöljárói azzal a jó érzésekkel indulhattak haza, hogy a borszenteléssel nem pusztán áldás kíséri munkával teli útjukat, hanem a magyar borászat további emelkedésének reménye is.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok