ÁGYÚDÖREJTŐL HANGOS BALATONBERÉNY

2009-09-29 | rtlhirek.hu
A lakosok szörnyű zajra panaszkodnak. Elviselhetetlen zajra panaszkodnak a balatonberényiek. A település melletti szőlészetekből ugyanis gázágyúkkal riasztják el a madarakat. Az ágyúk reggeltől estig, néhány másodpercenként dörögnek. A szőlészek szerint azonban ez az egyetlen mód, hogy megóvják a termést a seregélyektől, amelyek különben egész éves munkájukat elpusztítanák.

ÁGYÚDÖREJTŐL HANGOS BALATONBERÉNY

„Vasárnap, de a hét összes napján, hajnalban, ha ez megszólal öt óra magasságában, akkor az ijesztő. Nem lehet megszokni, a nap végére ideges vagyok tőle” – mondta Győri Andrea.

A szőlészek azonban azt mondják: ha nem használnák a gázágyút, akkor a madarak tönkretennék a termést.

„Annyira nagy mennyiségű madár van a Balaton parton. Itt vannak a nádasok, és a nádasokban alszik éjszaka, és onnét reggel jön fölfele és egész nap itt vannak. Itt nagyon-nagyon sok gazdának ez nagyon sok bosszúságot okoz” – mondta Kristóf Ferenc a Kristóf Pincészet tulajdonosa.

A gázágyúk használata nem tilos és mivel a szőlészetek a falu határán kívül vannak, az önkormányzat szerint ők nem is tehetnének ellenük semmit.

„Évek óta probléma ez a községben, jó lenne, ha megoldódna. Szerintem mindenképpen a rasel háló megoldás lenne, ha behálóznák a kordonszerűen termelt szőlőterületeket és akkor a probléma megoldódna” - mondta Horváth László Balatonberény polgármestere.

A gazdák szerint azonban ekkora területen ez olyan drága lenne, hogy már nem érné meg a szőlőtermesztés.

A szőlészetben kedden kezdődik a szüret. Ez azt jelenti, hogy a gázágyúk is elhallgatnak, és - legalábbis jövő augusztusig, amikor újra érik a szőlő - ismét csend lesz a településen.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok