ÁDERNEK A VÖRÖSÖK A GYENGÉI

Ismert emberek árulták el, melyek szerintük a legjobb magyar borok. Bajnai Gordon kormányfő Györgykovács Imre 2007-es furmintjáért van oda leginkább, Áder János Fideszes EP-képviselő inkább a vörösborokat kedveli – derült ki a Borbarát című lapból.

A lap borkedvelő közéleti személyiségeket kért meg: sorolják fel kedvenc magyar boraikat. Kiderült: az egyébként amatőrként borászkodó Bajnai Gordon inkább a fehér, míg Áder János, a Fidesz EP-képviselője inkább a vörösborokat szereti.
ÁDERNEK A VÖRÖSÖK A GYENGÉI

– Többségük hűséges olvasónk. Mindegyikük felkérésre válaszolt, nem csak szeretik a borokat, de értenek is hozzá – mondta Alkonyi László, a Borbarát főszerkesztője. Áder János és Bajnai Gordon, bár valószínűleg túl sok mindenben nem, abban azért egyetértenek: Bussay László kiváló borokat készít.

– Ezek a borok ráadásul nem a legdrágább kategóriába tartoznak. Bajnai favoritjai például kis birtokokon készített borok – mondta Alkonyi.

ÁDER JÁNOS FIDESZES EP-KÉPVISELŐ

1. Takler Pince, Regnum 2003
2. Kaló Imre, Kékfrankos 2002
3. Fritz Pincészet, Medicina cuvée 2007
4. Tiffán Ede és Zsolt, Cuvée Carissimae 2003
5. Takler Pince, Szekszárdi Cabernet sauvignon reserve 2007

PÁLFFY ISTVÁN, POLITIKUS, ÚJSÁGÍRÓ

1. Halmosi Pincészet, Szekszárdi Merlot 2006
2. Sauska, Cuvée 13 2008
3. Fekete Borpince, Szekszárdi Kadarka 2006
4. Merfelsz Pince, Esti Csók 2008
5. Eszterbauer Borászat, Pinceátlag 2007

BAJNAI GORDON MINISZTERELNÖK

1. Györgykovács Imre, Furmint 2007
2. Hernyák László, Sauvignon blanc 2008
3. Demeter Zoltán, Főbor 2006
4. Kaló Imre, Pinot noir 2005
5. Sauska, Makár chardonnay 2007

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok