A Zwack Izabella Borkereskedés teltházas októberi rendezvényén hét népszerű pincészet mutatta be borait a látogatóknak

2015-10-26 | zwack.hu

A Zwack Open immár évek óta a budapesti borkedvelők egyik legcsaládiasabb rendezvénye, ahol minden esetben magával a borásszal találkozhatnak a vendégek, és kötetlen hangulatban beszélgethetnek a szőlőkről, borokról, évjáratokról.

A Zwack Izabella Borkereskedés teltházas októberi rendezvényén hét népszerű pincészet mutatta be borait a  látogatóknak

A résztvevők egyik kedvence a villányi Gere Andrea volt, aki Gere Attila Pincészetét képviselte, a Dobogó Pincészetnél a tokaji borvidékre jellemző vulkanikus kőzeteket is meg lehetett nézni, de Domokos Attilával káprázatos aszúkat is kóstolhattak az érdeklődők. Szek-szárdról ott volt Juhász Tibor, a Pastor Pince színeiben és a Szeleshát Szőlőbirtok, a kóstoló kihagyhatatlan állomása volt Trombitás Tamás a Balaton-felvidékről kristálytiszta ásványos riz-lingjeivel, Csetvei Krisztina pedig elhozta legszebb mosolyát és persze csodás borait Mórról. A legendás Nyakas Pincészetet Nagy Péter képviselte, aki most is további rajongókat szerzett boraiknak.

„A biodinamika bűvöletében” címmel egy szakmai előadásra is sor került a Zwack Openen, Rókusfalvy Pál borász és Zadravec Zsolt az osztrák Sepp Moser Biodinamikus Birtok szőlészeti vezetője tartottak nagy sikerű, kóstolóval egybekötött előadást a bio borokról, a biodinamikus szőlőtermesztésre való átállásról, tapasztalatokról.

A rendezvénynek a Zwack Múzeum és Látogatóközpont adott otthont (IX. kerület Budapest, Dandár u. 1.), idén még egy alkalommal várják a borrajongókat Zwack Openre: 2015. december 10-én lesz a következő ” Ismerd meg a borászt!”- kóstoló, méghozzá olyan meghívott borászokkal, mint Bolyki Jani Egerből, Ráspi Sopronból, Figula Misi Balatonról, Balogh Zoli Somlóról, Légli Géza Kislakról, Rókusfalvy Pál Etyekről és Domokos Attila a Dobogó Pincészettől, Tokajból.

Érdemes követni a Facebookon a Zwack Izabella Borkereskedést, itt biztosan olvashatunk majd pontos információkat a rendezvényről.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok