A VIHARKÁR ÉS A LISZTHARMAT SEM KÍMÉLTE AZ IDEI SZŐLŐTERMÉST

2008-09-24 | www.hirado.hu
A VIHARKÁR ÉS A LISZTHARMAT SEM KÍMÉLTE AZ IDEI SZŐLŐTERMÉST

Az idei szőlőtermés jobb lesz a tavalyinál, de azért nem annyival, ahogy ezt korábban a gazdák remélték. És persze még most is sok múlik az időjáráson.

Horváth Csaba, főtitkár, Hegyközségek Nemzeti Tanácsa: Kicsit könnyűek a fürtök, egy kicsit kevésbé teltek ezért egy kicsit csalós a dolog. Tehát óvatosak vagyunk, de valószínűleg a tavalyinál több. 3 millió hl-t biztosan meghaladó termés lesz, ha minden optimálisan alakul, akkor 3 és fél millió hektoliter fölött lesz,

A vihar károk és a lisztharmat komoly károkat okozott a termésben, és várhatóan a növény védőszerek drágulása is érezteti hatását a felvásárlási árakban. Az is valószínű, hogy itt is folytatódik a termelők és a felvásárlók közötti árharc, de szeretnék a vitákat a fehér asztalnál és demonstrációkkal eldönteni.

Sosem volt béke ezen a téren sem, nyilvánvaló, hogy a szőlőtermelők, szeretnék érvényesíteni, azokat a többletköltségeket, amelyek az idén jelentkeztek. Ne feledjük el, hogy az idén lényegesen többet kellett növényvédelemre költeni, mint tavaly. Ez az egyik nagyon fontos költségtényező, a másik az üzemanyagárak miatt az összes gépi munka jelentősen megdrágult, és a magyar borok verseny pozícióját az erős forint a külföldi piacokon rontja, ráadásul a behozatalt finoman szólva ösztönzi

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, arra kérte a szakminisztériumot, hogy különösen figyeljenek a külföldről érkező borok vizsgálatára. Hiába egyre nagyobb a konkurencia.

Azt gondoljuk, hogy Magyarországon egységes feltételeket kell teremteni, és addig, amíg az elmúlt öt esztendőben kb. 100 ezer hl / volt az a bormennyiség, amit évente külföldről behoztunk, / addigra tavaly már 260 ezer hektoliter bor érkezett Magyarországra. / Ezek olcsó / tömegborok, amelyek, jelen pillanatban valóban konkurenciát képeznek a Magyarországon termett szőlőnek és lenyomják az árakat , így megakadályozzák, hogy azok a növényvédelmi költségek megtérüljenek, amelyek a szőlő árában az idén jelentkeznek

Az unión belül szabad a piac, de bizonyos szabályokat azért illene betartatni.

Azt gondoljuk, hogyha Magyarországon ellenőrizzük az Európai unióra vonatkozó szabályokat, és mondjuk, ellenőrizzük azt, hogy föltünteti-e, a termelő a borán, hogy ként tartalmaz, akkor emellett / azt is meg kell adni, hogy a termék honnan származik./ 6. 07 - 6. 27. 13/ Úgyhogy mi ennyit szeretnénk, hogy tisztában legyünk, hogy mennyi a külföldről beérkezett készlet, ezt valóban a jelenleg hatályos jogszabályok szerint hozzák-e forgalomba és ha behozták, akkor / a behozatali járulékot ezután a termék után megfizették- e az államkincstárnak.

A hazai borok között vannak nagyon jó minőségűek is, azonban a régi álmokkal fel kell hagyni.

Magyarország / különösen a nyolcvanas években - az export lázában égett. Volt olyan évünk, hogy 3 és fél millió liter bort vittünk ki külföldre. Ez, az időszak egyszer és mindenkorra lezárult. Jelenleg kb. a 600 ezer hl az a nagyságrend, amelyet teljesíteni tudunk és évek óta, ki tudunk vinni. Magyarország fő piaca az unió országai, ezen kívül, a skandináv országok és a kelet-európai országok. Ugyan kacsingatunk a tengeren túlra, meg Ázsiára, de Magyarországnak a célpiacai valószínűleg hosszú távon a kárpát medence kornyékén lévő országok lesznek.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok