A VÁLSÁG NYERTESE TOKAJ-HEGYALJA

2009-05-21 | tokaj.hu
Az elmúlt évekhez képest az első három hónapban jelentős visszaesés volt tapasztalható a vendégforgalomban Tokaj-Hegyalján is. A Tourinform Tokaj által megkérdezett szolgáltatók válaszai alapján mintegy 50-60%-os visszaesés volt tapasztalható. A Húsvét sem hozott teltházat számos szolgáltató számára, elsősorban a kisebb települések vendégházai, panziói maradtak üresen. Az április-májusi napos hétvégék azonban számos kirándulót csalogatnak a térségbe — ami a vendégéjszakákban nem jelentkezik még ugyan, de az éttermek, gyorséttermek, büfék és borászatok nagy része számára már behozta az első három hónapi elmaradást.
A VÁLSÁG NYERTESE TOKAJ-HEGYALJA

Noha csökkent a foglalások száma is, a szállásadók optimisták: a vendégek nagy része ugyanis egy-két nappal az érkezés előtt foglalja csak le a szállását. A válság elsősorban a magánszálláshelyek forgalmában okoz jelentős visszaesést (számos törzsvendégük munkanélküli lett és lemondott az idei nyaralásról), illetve a három– és négycsillagos hotelek foglalásaiban látszik a céges programok elmaradása miatt.

A borvidéki desztináció júniustól augusztus végéig három hónapon keresztül a családokat, baráti társaságokat célozza meg kínálatával: mintegy negyven szolgáltató várja garantált programokkal a térségbe érkezőket, amelyek között egyedi, különleges borkóstolók és birtoklátogatások, kulturális programok, éttermi ajánlatok és kiránduló programok is szerepelnek. A Tourinform Tokaj ehhez igény szerint borbuszt, illetve borvonatot is szervez a vendégek számára.

Új kulturális programok is megjelennek a kínálatban ebben az évben. A Zempléni Fesztivál augusztusi programjai mellett június végén Zempléni Fesztivál extra címen háromnapos programsorozat várja majd a komolyzene szerelmeseit, valamint megnyitja kapuit a Tokaj Reneszánsz interaktív bormúzeuma is a Tokaji Borok Házában. A Tokaj Hétszőlő szőlő-tanösvényei pedig családi piknikekhez, kisebb túrákhoz is megfelelő környezetet kínálnak a Királyok Dűlőjében.

Az egy-két napra érkező kiránduló turisták, valamint a Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából és Németországból érkező vendégek az elmúlt másfél hónap tapasztalatai alapján megmentik Tokaj-Hegyalját a válságtól, a szolgáltatói összefogásra alapozott egyedi kínálat pedig biztosítja, hogy a borvidékre érkezők egy feledhetetlen, különleges nyaraláson vehessenek részt.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok