A SZŐLŐTERMESZTŐK LEVELE MORVAI KRISZTINÁHOZ

2009-10-03 | kuruc.info
Tisztelt Képviselőasszony!

Az EP-ben végzett kiemelkedő munkásságát vidéken is figyelemmel kísérjük. Tudjuk hogy milyen sokat fáradt már eddig, a hazai gazdálkodók érdekében. A szőlő-bor ágazatot, érintő problémákat igyekeztem egy levélbe összefoglalni.


„A magyarság azon ritka népek egyike ,amelynek saját szava van a bor megjelölésére . A legtöbb európai népnek nincs saját szava a borra, a bor szót a latinból (vinum)vették át: Wein, Wine, vin, vino, vina, amelynek eredete az ógörög oinos, szintén bort jelentő szóra vezethető vissza.”
A SZŐLŐTERMESZTŐK LEVELE MORVAI KRISZTINÁHOZ

„Az első leírt magyar szó a bor! Meglepő módon a kínaiak írták le először !A kínai krónikák megemlítik ,hogy a hunok és lovas kultúrájú utódaik nagy tiszteletben tartották Bor Tengri hegyét, ahol áldozatokat mutattak be Bor Tengrinek ,az Újjászületés Istenének (jean –Paul Roux:La religion des turcs et des Mongoles ,Pajot, Paris ,1982.)”(Cej-Bert Róbert Gyula Hungarikum borgasztronómia).

Ennyit az ősi hagyatékról, jelenlegi helyzetünk a következő: Az idei évben Mátraalján méltánytalanul alacsony szőlőfelvásárlási árak lettek kialakítva – zömében 28-40 Ft/kg -, mely a művelés önköltségét sem fedezik. Szakemberként nézve ez érthetetlen, hiszen értesüléseink szerint sem hazánkban, sem az EU más országaiban nincs nagy termés, illetve az évszázad évjárataként emlegetik a 2009-es szüretet. Félő, hogy e neves történelmi borvidékünkön bizonyos fajta szőlők a tőkén maradnak, mivel sok esetben a kis termés alacsony átvételi áron számolva még a szüret költségét sem fedezi. (Így keletkezik a sok olcsó, eladó szőlőterület!)

Illetékes hatóságok a szüretet eljárásaikkal nem könnyítik meg: Reggel a szőlősgazda köteles táblázatban rögzíteni a segítő családtagok, rokonok, napszámosok adatait, majd munkakezdés előtt drótpostán, e-mailben köteles elküldeni a munkaügyi ellenőröknek. Ha ez elmarad, súlyos pénzbüntetéssel büntetik!

A közteherjegyeket - bélyegeket - az alkalmi munkavállalói kiskönyvbe gazda köteles munkakezdés előtt beragasztani és aláírni. Ez követően, ha a „megélhetési bűnözők” még nem előzték meg a szürettel, akkor leszedik a szőlőt, és ha a gyümölcs-felvásárlóban van fizetési hajlandóság, akkor jövő év júniusig több részletben, talán megkapja az ellenértéket. Csődeljárás esetén pedig semmit. Példátlan hatósági bánásmód az Unión belül, amit velünk kiszolgáltatott magyar gazdákkal művelnek. Mindemellett a következő évi termés érdekében - szőlőmetszéstől a szüretig - minden költséget finanszírozni kell a szőlősgazdának. Ez egy olyan folyamat része, ami következményeként évről – évre csökken a gazdák finanszírozási lehetősége, kondíciói, továbbá csökken a történelmi borvidék szőlőterületeinek nagysága.

Igaz, agrártársadalmunk túlélt már nehéz helyzeteket is, mint pl. családi gazdaságok felszámolását 1950-es években, de az, amit ma a magyar földtulajdon ellen és magyar gazdákkal tesznek példátlan. Kiút keresésünk egyik reménycsillaga Ön Tisztelt Krisztina képviselőasszony. Kérjük, emelje fel szavát a hazai szőlő-bortermelő gazdák érdekében. Nekünk már nincs kihez fordulnunk.

Gyöngyöspata, 2009-09-28

Nagy tisztelettel:
Juhász János Oszkár
Gyöngyöspata, hegyközségi elnök

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok