A SZŐLŐSGAZDÁK NYAKÁN MARADHAT A TERMÉS

2008-09-29 | www.hvg.hu
A SZŐLŐSGAZDÁK NYAKÁN MARADHAT A TERMÉS

Sok szőlősgazdának a nyakán maradhat a termése az idén. Az ágazat irányítói gyanítják, hogy a leggyengébb minőségű, olcsó olasz borokat jelöletlenül keverik a címke szerint magyar terméket tartalmazó palackokba.

A tavalyinál jobb a hozam, magas mustfokokkal, miközben a savak sem égtek el - lelkendeznek a borászok az idei termésről, ha csupán annak mennyiségéről és minőségéről esik szó. A nyár végi lisztharmatfertőzésen (HVG, 2008. szeptember 13.) a jól felkészült termelőknek sikerült nagyobb termésveszteség nélkül úrrá lenniük, a gyakoribb permetezés viszont ötödével növelte költségeiket. Eközben a szőlőárak a tavalyihoz képest 20-25 százalékkal csökkentek. Ráadásul a legnagyobb borfeldolgozók közül kettő is megroggyant: a nevét Integrált Borgazdasági Zrt.-re változtató - a háromszáz helyi szőlőtermelőnek még a tavalyi és a tavalyelőtti felvásárlás után 80 millió forinttal tartozó - Egervin az idén nem vásárol fel egyetlen gramm szőlőt sem, a 2002-ben az év pincészete díjat elnyerő nagyrédei Szőlőskert Zrt. pedig felszámolási eljárás alá került, ám ennek ellenére megkezdte a felvásárlást.

Nem sokkal rózsásabb a helyzet más borvidékeken sem. A 3300 hektáros balatonboglári borvidéken csupán 1100 hektárról veszi át a termést a vele szerződött gazdáktól a Balatonboglári Borgazdasági Zrt. Mészáros Lászlóné, a helyi hegyközségi tanács titkára szerint ezt legalább - tekintettel a hosszú távú szerződésekre - a tavalyi árnál csupán 10 százalékkal olcsóbban teszi.

Sem a termés mennyisége, sem a pincékben lévő borkészletek nem indokolják, hogy ilyen piaci feszültségek legyenek - mondta a HVG-nek Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára. A HNT 3,5 millió hektoliter körüli bortermést vár, miközben a borkészlet 2,1 millió hektoliter. Horváth úgy véli, nincs ebben semmi drámai, mert bár az átmenő készlet a tavalyinál 300 ezer hektoliterrel nagyobb, három éve például több mint 3 millió hektó óbort tároltak a pincékben szüret idején. Az igazi gondot tehát nem a készlet, hanem az import okozza, mégpedig a gyanú szerint a hivatalos statisztikákban ki sem mutatott behozatal. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az elmúlt évben 217 ezer hektoliter bor és 40 ezer hektó pezsgő érkezett külföldről Magyarországra, amiből a legnagyobb beszállító, Olaszország részesedése 144 ezer, illetve csaknem 20 ezer hektó volt (lásd grafikonunkat). Csakhogy az olasz statisztikákat böngészve kiderül, hogy azokban Magyarországra irányuló exportként ennél lényegesen többet, 400 ezer hektolitert mutatnak ki.

A magyar hatóságok előtt tehát nyoma veszett mintegy 250 ezer hektó bornak és pezsgőnek, azaz a hivatalos statisztikák szerinti teljes magyar importnak megfelelő mennyiségnek. A HNT felkérte az agrártárcát, indítson vizsgálatot, utóbbi pedig a vámhatóságnak küldte tovább a megbízást. Azt ugyanis csak a jövedéki nyilvántartások és a készletek összevetésével lehetne kibuktatni, hová tűnt az olaszországi bor egy része.

Az olcsó olasz borokat a feldolgozók magyar borokkal házasítják, ez esetben viszont a címkén jelölniük kellene, hogy a nedű EU-ból származó borok keverésével készült. Ez azonban a bolti tapasztalatok alapján a teljes mennyiségre - ha valóban igaz, hogy ekkora tételben érkezett be olasz bor - biztosan nem történt meg. A KSH adatai szerint az olasz hordós bort literenként 38 eurócentes átlagáron hozták be Magyarországra, borászok azonban tudnak 20 eurócentes tételekről is (2003-ban az Olaszországból érkezett hordós borok átlagára még 70 eurócent volt). Ezek öntözött, hektáronként 30-40 tonnát is termő ültetvényről származó borok, nagyon gyenge beltartalmi értékkel - jellemzi az importtételeket Horváth Csaba.

Analitikai vizsgálatokkal nem lehet megállapítani, melyik palackban van importbor. Bár akad, aki erre sem venne mérget, azt állítván, hogy a behozott hordós ital nem mindig nevezhető bornak. "A korábbi magyarországi borhamisítás helyeződhetett át az olaszokhoz, ennyiért ugyanis ott sem lehet bort előállítani" - érvelt a HVG-nek Jásdi István, a Független Magyar Bortermelők Szövetsége (Vindependent) elnöke. Jásdi a maga részéről indokoltnak tartaná, hogy a borellenőrzéseket végző Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Borminősítő Igazgatósága ne csak a magyar borászokat vizsgálja, hanem az importot is. "Nem azért szavaztuk meg, hogy a literenként 8 forintos forgalomba hozatali járulék 40 százalékát a borászati ellenőrző hatóság kapja, hogy aztán Gerét és Bockot büntetgesse, mert a címkén apróbb hiányosságot találtak" - utalt Jásdi egy néhány hónappal ezelőtti villányi ellenőrzésre. A borászok azt is nehezményezik, hogy a pluszforrás ellenére a kapacitáshiányra panaszkodó ellenőrző apparátus sem bővült.

A láthatatlan importdömping és a nyomott árak mindenesetre nem sok jóval kecsegtetik a hazai borágazatot. Bár az uniós ültetvénykivágási pályázatra az idei évre engedélyezett 5116 hektárnál kevesebb, körülbelül 3200-3300 hektár területtel pályáztak a gazdák - miközben tavaly 2500 hektár eltüntetésére kaptak brüsszeli pénzt -, az idei szüret után ismét sokan bedobhatják a törülközőt. Dula Bence egri borász szerint például az egri borvidéken a termelők egyharmadától valószínűleg nem fogják felvásárolni a szőlőt, a többiek pedig csak jóval önköltség alatti áron tudják értékesíteni, ami a korábbi években be nem folyt pénzekkel együtt már elviselhetetlen terhet jelent a szőlőtermelő családoknak, így várhatóan tovább csökken a termőterület. "Most a legalsó kategóriában árasztotta el Magyarországot a gyenge minőségű, ihatatlan, bornak sem nevezhető itóka, de tartok tőle, ez a folyamat itt nem áll meg. Amint ebben a szegmensben tönkremennek a magyar termelők, a minőségi bort előállító borászatok sem ússzák meg a támadást" - festette fel a nézete szerint sötét jövőt Dula. A versenyhátrány riválisaikkal szemben a közterhek miatt már most is nagy - állítják a magyar borászok, akik nem értik, hogy az önkormányzatok miért vetnek ki négyzetméterenként ugyanakkora helyi adót egy pincészetre, mint egy sima élelmiszerüzletre. Azt is nehezményezik, hogy a jövedéki adót felváltó, literenkénti 8 forinton kívül miért kell tételenként 27-43 ezer forintot fizetniük a forgalomba hozatali engedélyért, holott egy tételből akár több százezer palack is piacra kerülhet, más esetben pedig csupán 1370 palack, mint például Dula 2006-os Menoirjából.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok