A SZŐLŐHEGY BOSZORKÁNYAI

A SZŐLŐHEGY BOSZORKÁNYAI

A Pfneiszl család két utódja nem a legnőiesebb hivatást választotta. Úgy döntöttek, ők fogják továbbvinni a családi vállalkozást, amit őseik alapítottak. Összesen 102 hektár szőlőt művelnek, amelynek nagy része átnyúlik az osztrák dűlőkre.

A lányok a Boszorkány-hegy tulajdonosai, amivel ugratják is őket. Évente több ezer palack borhoz szüretelnek szőlőt, amiből nemcsak Ausztriában és hazánkban árusítanak, hanem Dániában és a tengerentúlra, Amerikába is szállítanak.

„Gyermekkorunkban is a tőkék között játszottunk” – kezdte Katrin. A lányok 2004 óta tulajdonosai a borászatnak. „Birgitnek borász a szakmája. Járt már Olaszországban, Kaliforniában, Chilében, Ausztráliában, végigkóstolta az ottani borokat.

Én az érettségimre kaptam a testvéremtől egy palack gyöngyöző bort, és akkor már nem volt kérdés: átvesszük a vállakozást” – emlékezett vissza a kisebbik Pfneiszl sarj.

„Édesapánk szabad kezet adott nekünk. A feladatok is el vannak osztva: Birgit a borral foglakozik, én a marketing részével” – mesélte Katrin, akinek kedvence mégis a traktorozás.

A lányoknak a munka mellett nemigen jut idejük magánéletre. Nem elég, hogy Ausztria és Magyarország között ingáznak, az év nagy részét borkészítéssel töltik, csupán télen jut idejük utazásra és a barátokra.

„Elkerítettünk a szőlőben egy részt, amit csak a barátainkkal szüretelünk le. Az év legnagyobb bulija ez. A fiúkkal kapcsolatban viszont elég válogatósak vagyunk, olyan pasival nem tudnánk lenni, aki nem szereti a bort, és nem fogadja el, hogy nekünk ez az elsődleges az életünkben” – sorolták.

Fotó: Pozsonyi Zita

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok