A SZLOVÁKOK SZINTE MÁR A ZSEBÜKBEN ÉRZIK A TOKAJI MÁRKANEVET

2008-04-23 | www.mno.hu
A SZLOVÁKOK SZINTE MÁR A ZSEBÜKBEN ÉRZIK A TOKAJI MÁRKANEVET

A szlovák agrártárca úgy ítéli meg, hogy a Magyarországgal folytatott eredménytelen egyezkedés után Brüsszelben Szlovákia lett a Tokaj bor márkanevéért folyó háború „első csatájának győztese”.

Miután Gráf József magyar agrárminiszter a múlt héten csütörtökön Pozsonyban nem tudott megállapodni szlovák partnerével, Zdenka Kramplovával és Pozsony pénteken délig kért haladékot, a határidő letelte után Marcinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke az MTI-nek jelezte, hogy a magyar és a szlovák tokaji borvidék várhatóan nem lesz egységes, mert Magyarország valószínűleg kezdeményezi az EU illetékes szervezeteinél, hogy vonják meg Szlovákiától a Tokaji márkanév, valamint a származtatott elnevezések használatát.

Budapest megtette a jelzett lépést Brüsszel felé, ahol Budapest szerint hétfőn a magyar kérés érvényesült, mert a borreformrendelet tervezetének e témával foglalkozó mellékletében immár a magyar kérésnek megfelelően a Tokajská megjelöléssel szerepel a szlovákiai vidék. Ezzel szemben kedden a szlovák agrártárca – SITA hírügynökségnél ismertetett – állásfoglalása szerint Pozsony „hétfőn Brüsszelben megnyerte a +Tokaj+ márkanév első csatáját”, az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások után elismerést nyert, hogy Szlovákia annak megfelelően használhatja a „Tokajská Vinohradnícka oblast megjelölést”, (ami magyar fordításban „Tokaji bortermő területet” jelent) ahogy az a Szlovákia uniós csatlakozási szerződésében áll, és így „az európai közösség jogrendjének részévé lett”.

Magát megnevezni nem kívánó szlovákiai szakértő az MTI megkeresésére azt mondta, hogy a felek ellentétes interpretációjának eredetét talán valamilyen eltérő nyelvi értelmezésben kellene keresni, vélhetően abban, hogy Pozsony nem tesz különbséget a „Tokaj” és a „Tokaji” szóalak, így annak különböző jelentése között sem. Megjegyezte: a későbbiek során ez nyilván tisztázódik.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok