A SZEKSZÁRDI BOROK MŰVÉSZEI

"Se nem kicsi, se nem nagy, éppen hozzám való vagy" – idézi ifjabb Pálos Miklós egyik kedvenc népdalát. A fiatal borász a nótával fejezi ki pincészete marketingfilozófiáját, bár bevallása szerint nem szereti ezt az idegen csengésű szót. Marketing helyett a boreladás művészetéről beszél, a "palackba töltött borral való törődés" filozófiájáról.
A SZEKSZÁRDI BOROK MŰVÉSZEI

"Sokan állítják, hogy az édes bort kedvelik. Be szoktam bizonyítani, hogy nem az édeset szeretik, hanem nem kedvelik a savas bort" – mondja Pálos Miklós, majd a fotós kedvéért rögtön kibont egy üveg száraz vörösbort. "Puskaporszáraz" – mondja az ifjú borász, aki nyolc évvel ezelőtt kezdett szőlészettel foglalkozni. A nagyapja, miután Szekszárdra költözött, rögtön vásárolt egy darabka szőlőt a Csacska-dűlőn. "Gyüttment az, akinek nincsen szőleje" – tartotta a mondás, így a városban szinte mindenkinek volt egy kis szőlészete, nem csoda, hogy a borvidék sok apró parcellára tagozódott. Az öreg Pálos sohasem kényszerítette fiát, hogy a szőlőt kapálja, talán ezért maradt meg a borászkodás iránti szerelem. Édesapja, aki az agrártárca államtitkára volt az Antall-kormányban, szívesen "szöszmötölt" ugyan a családi örökségként kapott szőlőben, ahol a szellemi munka fáradalmait pihente ki, de komolyabban nem merült el a szakma rejtelmeiben. Most büszke a fiára, jó érzés látnia, hogy nagy lelkesedéssel végzi munkáját.

"Miután megjártam Spanyolországot és Írországot, ahol a mezőgazdaságban dolgoztam, rájöttem, hogy Szekszárdon nem lehet mást tenni, csak szőlővel foglalkozni" – meséli a kezdetekről Pálos Miklós. A családi szőlőben megtartotta a több mint százéves tőkéket. A nagyanyai örökség ráeső részéből bővítette a területet, majd évekkel később – hatalmas hitellel a nyakában – újabb szőlőt vásárolt, igaz, a birtok felét később kénytelen volt értékesíteni. "A kertészeti egyetemen az elméletet szívtam magamba, ezzel párhuzamosan Villányban a szakmunkásképzőbe is beiratkoztam, az alapokat a Takler-pincészetben tanultam ki." Az egyetemen együtt tanult későbbi társával, Halmosi Áronnal, akivel 2007-ben közösen alapították a céget, a Borműhely Kft.-t. "Áronnal nagyon jól kiegészítjük egymást. Remek szakember, és nagyon precízen adminisztrál, amire nagy szükség van a bürokrácia útvesztőiben" – mondja társáról Pálos, aki inkább nagy léptékben gondolkodik: töri a jeget és szaggatja az istrángot.

Ekkorra már sokan kérdezték, mikor jelenik meg a boraival. Pálos Miklós még nem érezte elérkezettnek az időt, ezért éveken át nagy tételben továbbadott a terményein, végül 2006-ban elkészült az első évjárat, amelyhez a nevüket is szívesen adták. "A hegyközségi borversenyen és a kékfrankosok nemzetközi megméretésén is aranyérmet nyertek a borai két évvel ezelőtt, a környék nem kisebb neveivel sikerült együtt szerepelni, mint Mészáros, Takler, Vesztergombi és Vida. Nagy tisztelettel beszél a szakma nagyjairól, egy cseppnyi irigység sincs a hangjában. Fiatalos lendülettel és éber figyelemmel keresi a maga és borai helyét a piacon. Pálos Miklós a hétköznapok "munkás borának" szerepét szánja a Rokka-sorozatának, amelyben fehér, vörös és rozé házasítására készül, emellett lesz kékfrankos és kadarka is. Az ifjú borásznak csupán a hazai bürokráciával gyűlt meg a baja. "Hiába vannak pályázati lehetőségek, ha ötven-hatvan százalékos önerőt kérnek. Nehéz ezekhez az összegekhez hozzájutni, hitelt sem egyszerű kapni, hát még kitermelni. Harmincszázalékos hasznot keveseknek sikerül a mezőgazdaságból kicsikarni" – mondja. Az uniós csatlakozással sem járt jól az ágazat: megnyílt a hazai piac. Az olcsó külföldi importbort sokszor magyar címkével látják el. Ennek ellenére optimista: egy francia közmondás szerint a borászat első száz éve ráfizetéses csupán, utána már megéri foglalkozni vele.

Egy hordónyi történelem


A honfoglaló magyarok jól gondozott görög és római eredetű szőlőkultúrát találtak a Kárpát-medecében. Szent István korában a szőlőt említik elsőként adózandó terménynek. Ekkortájt Pannonhalma és Szekszárd voltak a fő borvidékek. Később, a török hódoltság idején jelentősen gyengült a borászat, míg a Habsburg-dinasztia uralmának kezdeti időszakára a magyar borexport visszafogása volt jellemző. A 20. század elejére kedvező piaci viszonyok között állt újra talpra a magyar bortermelés, ám a trianoni békeszerződés évtizedes visszaesést hozott a piacon. A 90-es években indultak a kiváló minőséget gyártó előállító pincészetek.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok