A PINOT NOIR TITKA

2007-10-01 | STOP/InfoRádió
A PINOT NOIR TITKA

Francia és olasz kutatók feltérképezték a pinot noir szőlő DNS-láncát, és kiderült, hogy az 30 ezer génből áll - sokkal többől, mint az emberi DNS.

Az emberi DNS 20-25 ezer génből áll - vagyis a szőlő genetikailag bonyolultabb az embernél, hiszen 30 ezer génje van. A kutatók erről a Nature című folyóirat legfrissebb számában számoltak be. A szőlő DNS-ének mintegy félmilliárd kémiai alkotóelemét azonosították.

A pinot noir az első szőlő - és egyben az első gyümölcs -, amelynek elkészült a DNS-térképe, de ahhoz még évek kellenek, hogy az új tudást felhasználják a borkészítésben. De idővel elvezethet ellenállóbb szőlőfajták nemesítéséhez.

A kutatók szerint a genetikai sokszínűség adja a szőlő zamatát; míg a legtöbb növényben 50 olyan gén van, amely tanninok és terpének előállításáért felelős, addig a szőlőben több mint száz.

A zamatért felelős gének felfedezése az első lépés új szőlő- és borfajták megteremtéséhez. Ugyanakkor arról sem szabad elfelejtkezni, hogy a zamat függ az időjárástól, a mikroklímától, a talajtól, a szemek nagyságától, a tőke korától és a borász szaktudásától is.

Allen Meadows vezető borszakértő szerint a kutatók csak megerősítették azt, amit a burgundi és a pinot noir rajongói már századok óta tudnak: vagyis azt, hogy ez a fajta különlegesen érzékeny, a minősége attól függ, hol és hogyan termelik. "A Burgundiában készített pinot-alapú borok határozottan eltérnek a kaliforniaiaktól, az oregoniaktól vagy az új-zélandiaktól" - tette hozzá.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok