A NAGY TESTVÉR FIGYEL!

Elindult egy lavina, melyet a magyar kádárokra irányuló figyelemfelkeltés indított el! Kiderült, hogy a magyar kádárokról nagyon sok mindent nem tudni, többek között azt sem, hogy rendkívül segítőkészek! Miután személyesen is bemutatkoztak a wineroads.eu magazinjában, felajánlottak négy hordót, amit a wineroads.eu azoknak kíván átadni, akik azt boraik és elhivatottságuk tekintetében a leginkább megérdemlik. Elindult egy pályázat "Legyen egy új hordód!" címmel, amit mára a borászat "nagy testvére" is figyel!
A NAGY TESTVÉR FIGYEL!

A pályázati kiírás szerint minden 18 és 35 év közötti fiatal borász jelentkezhet, aki nagy a szakmai tudással és elhivatottsággal, ám szerény anyagi háttérrel rendelkezik. Tekintve, hogy ezek az emberek felfedezetlen gyémántok a helyi szakmai szervezetek és szakmai "kincskeresők" azaz, borszakértők segítségével, jelölésével áll fel az a szavazóoldal, ahol

03.01-31. között a nagyközönség számára is bemutatkoznak a fiatal tehetségek. Az ő sorsuk innentől a fogyasztók kezében lesz! Ugyanis az a tíz borász, aki a legtöbb szavazatot kapja a közönségtől (szavazni minden nap egyszer, értékes nyereményekért lehet), egy szakmai zsűri előtt mutatkozhat be személyesen, boraival!

A közönségtől legtöbb szavazatot kapott tehetség és a szakmai zsűri által kiválasztott legígéretesebb három borász a Pannon Bormustra zárónapján, a Pannon Borteraszon, Pannonhalmán veheti át a felajánlott hordókat.

A kezdeményezés, az egyik legnagyobb magyar borkereskedő cég figyelmét is felkeltette! Akinek ez a pályázat sorsfordító lehet, jelentkezzen 02.25-ig a contact@wineroads e-mail címen az alábbi felhívás alapján: http://www.wineroads.eu/images/kadar_palyazat/palyazat2010.php ! A magazin itt olvasható:http://wineroads.eu/magazin.php

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok