A MÁTRAI BORVIDÉK BEMUTATKOZOTT BUDAPESTEN

A Művészetek és Gasztronómia Háza, KOGART kiállító-terme adott helyet 2010. november 26-án pénteken, a Mátrai Hegyközség illatos, gyümölcsös borainak bemutatkozásához. A húsz jelenlévő borász jóvoltából, új- és óborok különleges kínálatát kóstolhatták az idelátogatók.

Klausmann Viktor műsorvezető elmondta, hogy gyermekkorában, nagyapja ismertette meg vele a borkészítés és szőlészet alapjait. Hatvani származású lévén, különösen közel áll szívéhez ez a borvidék.
A MÁTRAI BORVIDÉK BEMUTATKOZOTT BUDAPESTEN

A megnyitón Nyíri Petronellával, Mátra Szépével is beszélgettünk, aki elmondta, hogy szívéhez igazán még az édes, illetve aszúborok állnak a legközelebb. Petra egyébként akrobatikus rock and roll versenyző már több mint 13 éve. Egy-egy verseny után jól esik egy pohárka finom bor.

A rendezvényen kínált két féle ételt és a hozzájuk harmonizáló borokat Magos Zoltán, gyöngyösi születésű mesterszakács ajánlotta a megjelentek számára. Zoltán elmondta, hogy az ételválasztásnál a Mátra vadgazdagságából valóétel sort állított össze, amihez fehérborok is illenek:
- Vaddisznóval töltött édeskáposzta, vargányával, tejszínnel és egy csipet kakukkfűvel- Tramini, Cserszegi Fűszeres
- Fehérboros-fokhagymás csirkecomb – Irsay Olivér, Szürkebarát

A Borpódiumon fellépet az Ördögszekér Néptáncegyüttes, akik üveges táncot is bemutattak, jó hangulatot teremtve ezzel a borfogyasztáshoz.

Egy kis szünet után Weszely Ernő harmónika művész előadását hallgathattuk.

A következő szereplő Bodor Nóra volt, aki Mátrai Borvidék Borkirálynője és Magyarország 2009 évi Borkirálynője. A vele készült interjúban hallhattuk, hogy miként indult el először a borkirálynő választáson, milyen feladatokat kellett teljesíteni a versenyen és azóta hol és milyen rendezvényeken tudta népszerűsíteni a magyar borokat. Nórától megtudhattuk, hogy nem csak szereti a jó bort, de elkezdte tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem szőlész-borász szakán is. Így a családi borászatban már nem csak, mint közgazdász, hanem mint kezdő, de érdeklődő szőlész-borászként is részt vesz.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok