A MAGYAR SZŐLŐ- ÉS BORTERMELŐK SZÖVETSÉGÉNEK KÖZLEMÉNYE

2008-05-09 | bormarketing.hu
A MAGYAR SZŐLŐ- ÉS BORTERMELŐK SZÖVETSÉGÉNEK KÖZLEMÉNYE

2008. április 30-án Közgyűlést tartott a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége (MSzBSz).

Az éves beszámoló elfogadása során a megállapították, hogy a Szövetség helyzete az előző évben pénzügyileg megerősödött, Etikai Szabályzatot, és Etikai Bizottságot hoztak létre. Az érdekvédelem területén az EU új Borpiaci Rendtartásának megalkotása során, itthon a bor marketing hozzájárulás ügyében sikerült a tagság érdekeit eredményesen képviselni.

A Közgyűlésen tisztújítás is történt. Kemendy László a Törley Pezsgőpincészet Kft ügyvezetője megnövekedett egyéb, más irányú elfoglaltságai miatt lemondott elnöki megbízásáról, akit a közgyűlés elnökhelyettesnek választott. Kemendy úr vállalta, hogy - mint az együttműködés és az erős érdekképviselet elkötelezett híve - továbbra is aktívan részt vesz a Szövetség munkájában.

A Szövetség elnökének a közgyűlés Tornai Tamás-t választotta. Az új elnök a Somlói Borvidéken működő Tornai Pincészet Kft. tulajdonosa. Tornai úr eddig is részt vett az MSzBSz Elnökségének munkájában. A mezőgazdasági gépészmérnök, gazdasági szakmérnök képzettségű elnök valódi családi indíttatásból, mindig is a szőlő és bor körül mozgó embernek tekintette magát. Tornai Tamás 52 hektáros birtoka nem tartozik a főleg borkereskedelmi cégeket és nagyvállalatokat tömörítő Szövetség legnagyobb vállalkozásai közé, azonban épp ez a tény kínál lehetőséget az ágazat más szervezeteivel a szorosabb együttműködésre.

Az új Elnök maga is részt vett az MSzBSz 2008. évi Programjának kialakításában, melyben a hagyományos érdekvédelmi tevékenység mellett, a közösségi marketing hatékonyságának növelésében látja az ágazat szorító gondjainak megoldását. A kevesebb, de értelmes korlátozás mellett a nyilvánosság, az ösztönző érdekeltség és a szigorú ellenőrzés híve. Fontosnak tartja a szőlő borszakma járulékos terheinek csökkentését, például a vizsgálati, engedélyezési díjak radikális mérséklését. Véleménye szerint az MSzBSz mint az EU Borpiaci Rendtartása magyar tárgyalóinak aktív, és kezdeményező javaslattevője, az új Rendtartás hazai megismertetésében is aktívnak és kezdeményezőnek kell lennie. Az MSzBSz ennek kapcsán fel kíván lépni a teljes magyar eredetmegjelölési és földrajzi névhasználati rendszer átalakításában úgy, hogy ne csupán a kis termőhelyek, dűlők védelmével növekedjen a fogyasztói bizalom, hanem a kereskedelmi láncok által megkövetelt nagyobb bormennyiség mögött is hiteles földrajzi régiónév állhasson.

Az új Elnök meggyőződése, hogy szorosabb együttműködésre van szükség az ágazat különböző szervezetekbe tömörült résztvevői között. Az elmúlt időszakban az ágazat szereplői túl sok energiát pazaroltak a kis és nagy pincészetek, a szőlőtermelők és a borforgalmazók érdekkülönbségeinek hangsúlyozására. A jövőben inkább a közös érdekek felismerésére és azok közös képviseletére szólítja fel a társszervezeteket.

Budapest, 2008-05-07

Müller István ügyvezető igazgató

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok