A KORMÁNYVÁLSÁG A TOKAJI BORVIDÉKEN IS ÉRZŐDIK

2009-03-28 | inforadio.hu
A Tokaj Kereskedőház Zrt. ügye már fél éve, Kiss László vezérigazgató augusztusi halála óta rendezetlen. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által a vezérigazgatói posztra kiírt pályázat hétfőn zárulhat le. A két esélyesnek tartott pályázó, Kiss István és Heimann Zoltán közül az előbbi lehet a befutó, de olyan forgatókönyv is elképzelhető, hogy a kormányátalakítás miatt elhalasztják a döntést.

A Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatói posztjára januárban írt ki pályázatot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Az Index korábbi írása szerint a mintegy 20 jelölt közül három volt esélyes: Kiss István, Heimann Zoltán és Bacsó András.
A KORMÁNYVÁLSÁG A TOKAJI BORVIDÉKEN IS ÉRZŐDIK

Bacsó András az inforadio.hu kérdésére elmondta: nem pályázott a posztra, még csak nem is gondolkozott ezen. Bacsó az 1990-es évek elejéig irányította a kereskedőház elődjét, a Tokaj-hegyaljai Borkombinátot, az elismert hegyaljai szakember viszont 15 éve a spanyol tulajdonú tolcsvai pincészet, a Tokaj Oremus vezetője.

A sajtóban megnevezett másik két pályázó közül a március 9-én megtartott meghallgatáson értesülések szerint Kiss István koncepciója kapta a legnagyobb támogatottságot. Az inforadio.hu úgy értesült, hogy a Tokaj Kereskedőház Zrt. március 30-án sorra kerülő közgyűlésen lesz döntés az új vezérigazgató személyéről.

Mivel a pincészet tulajdonosa 99,99 százalékban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV), és az MNV a hírek szerint Kiss István pályázatát támogatja, a közgyűlésen nem várhatók túl nagy meglepetések. Egyes vélekedések szerint azonban egy olyan forgatókönyv elvileg elképzelhető, hogy a várható kormányzati átalakításokra való tekintettel elhalasztják a döntést.

Az inforadio.hu megkeresésére Kiss István elmondta: a hétfői döntésig nem kívánja kommentálni az értesüléseket. Kérdésünkre a borász kifejtette: a jelenlegi helyzetben nem kerülhet szóba a kereskedőház privatizációja, egyébként pedig pályázatában ő ettől függetlenül is az állami tulajdonban való megtartás mellett érvelt.

Értesüléseink szerint a borvidéken mind a két pályázó személyét alkalmasnak tartják. Egyes vélemények szerint Kiss István mellett szól egyebek között, hogy ő hegyaljai születésű. Személyével kapcsolatban egyesek megjegyezték, hogy a Kereskedőház élén vélhetően akkor lehet sikeres, ha megfelelő politikai támogatottságot élvez. Heimann esetében a menedzseri gyakorlatot is megemlítik pozitívumként.

Kiss István ezzel kapcsolatban úgy vélekedik, egyik célja kinevezése esetén éppen az lenne, hogy a borvidék legnagyobb cégét kivonja az aktuálpolitikai hatások alól. A Index már idézett cikke megjegyzi: Kiss István pályázatának egyik fő támogatója Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke, míg Heimann Zoltán elképzeléseivel Gráf József szimpatizál.

Heimann Zoltán

Heimann Zoltán Szekszárdon született, jelenleg is egyik irányítója a 20 hektáron gazdálkodó szekszárdi családi pincészetnek. A saját borászatban végzett munka mellett a közgazdász végzettségű Heimann az utóbbi évtizedekben vezető beosztásban dolgozott egyebek között a Béres Rt.-nél és irányította a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátot is. A közelmúltig egy kereskedelmi bank szekszárdi fiókját, illetve regionális kirendeltségét vezette. A Heimann-borok az elmúlt években itthon és külföldön számos sikert arattak.

Részletes önéletrajza a lexikon Borász Ki-kicsoda? fejezetében olvasható >>

Dr. Kiss István

Kiss István családjának Tolcsván működik családi pincészete. A fiatal szakembert 2007-ben, 32 évesen a Tokaji borvidéken az Év Borászának választották. Kiss István 1998-ban szerzett diplomát a Kertészeti- és Élelmiszeripari Egyetemen. A családi pincészetben végzett munka mellett tudományos kutatói munkát is végez, dolgozott egyebek között Németországban, a geisenheimi kutatóintézetében. Doktori disszertációját az Európai Unió borgazdaságának egyes problémáiról, egyebek között a túltermelési válság megoldási lehetőségéről írta.

Részletes önéletrajza a lexiokn Borász Ki-kicsoda? fejezetében olvasható >>

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok