Ilyen a Garam menti hátság vidéke is, ami a Garam és az Ipoly közé szorulva, a Börzsöny árnyékában őrzi régmúlt idők nosztalgiáját. Párkánytól Zselíz és Léva felé indulván a 76-os főútról jobbra letérve, keresztül a Garam hídjain mintha egy más világ fogadna minket. Viszonylag érintetlen bájával az autentikus térségszerkezetet kedvelőket és a természetbarátokat rögtön rabul ejti e vidék, mely sok kiváltsága mellett többek között kiváló borok áldozóhelye is, köszönhetően a közeli Garam, Ipoly és Börzsöny övezte mikroklímának.

A titokzatos eredet

Bár a karakteres fehér száraz bornak,

a Peszeki Leánykának eredetileg nem itt van az őshazája, neve mégis Nagypeszek községre utal, s kalandos úton jutott idáig.

Eredete egészen Erdély szívébe, még pontosabban Szászföldre nyúlik vissza körülbelül száz évvel ezelőttre, az első világégés idejére.  Felfedezésének dátumát ugyanis pontosan nem ismerjük. A legenda szerint egy helyi szőlőtermelő és nemesítő Dános (Dünnersdorf) faluban fedezte fel, amikor kerékpáron igyekezett a helyi vásárra. Az út szélén megállva lett figyelmes egy gazdasszonyra, aki állítása szerint Leányka szőlőt (Feteasca alba) árult kosárban.

Tapasztalt nemesítőként azonnal észrevette, hogy nem Leánykáról van szó. Megkérte az asszonyt, mutassa meg neki, hol szedte a szőlőt, így fedezett fel egy addig ismeretlen új szőlőfajtát. Hivatalosan 1928-ban mutatták be a bukaresti Nemzeti Bor- és Gyümölcskiállításon, német nevén: Dünnesdörfer Königsast-on.

Genetikai eredetét tekintve sokáig viták folytak róla, később valószínűsítették, hogy a Kövérszőlő és a Leányka spontán nászából, természetes kereszteződéséből jött létre. Elnevezésével kapcsolatban a Gyergyói-havasokból eredő Kis-Küküllő folyó vidékén található Magyarkirályfalva szájhagyománya őriz egy legendát.

Eszerint az 1848/49-es magyar szabadságharc idején a királyfalviak az egyháznak sem az esketésért, sem a keresztelésért nem tudtak fizetni. Gyermekáldás esetén tehát a papi szőlőbe ültetett szőlővenyigével fizették meg a papot és a kántort. Sok gyermek született ekkortájt, leginkább leányok.

Az elültetett szőlőkből egy új fajta keletkezett, melyet a pap arra a névre akart keresztelni, akinek a keresztelőjére anno a legtöbb venyigét ültették. Mivel azonban vita alakult ki a helyiek között e kérdés eldöntésében, a nagy veszekedést a pap azzal oldotta fel, hogy legyen mindenkinek igazsága, legyen a bor neve leányka. A legenda szerint tehát így született meg – a falu nevével kiegészítve – a Királyleányka elnevezés. Eredetéből fakadóan hagyományos magyar szőlőfajtának tekintik, sőt a hungarikumok sorába is felvették.

Hogy a Királyleányka a Felvidékre mikor és milyen körülmények között került, arra vonatkozóan csak találgatások vannak.

Feltételezhetően erre még a két világháború között kerülhetett sor, amikor Nagypeszeken a zselízi Esterházy-uradalom leszármazottai gazdálkodtak. Ekkoriban Coudenhove (született Breuner) Ernesztina grófnő birtokán szőlőt telepítettek. A szőlészet fejlesztésében egyébként Zselíz környékén komoly érdemeket szerzett a grófnő édesapja, Breuner Ágoston, a Schubertet és Sachert Zselízre csábító Esterházy János Károlyveje. A telepítéshez Erdélyből hoztak Leányka (Feteasca alba) tőkéket, és valószínűleg véletlenül, vagy éppen kísérletező szándékkal Királyleánykát (Feteasca regala) is.

A második világháború idején Nagypeszek környékén kemény harcok folytak, 1944-ben három hónapra rekedt meg a front a Garam vonalán, emiatt sok szőlőültetvény tönkrement. Akkortájt a lakosságnak más gondjai voltak, mintsem az ismeretlen szőlőfajtát figyeljék. A háború után, midőn a keletkezett károkat kezdték helyreállítani és lassan újra beindult az élet,

1947-ben az eredeti Leányka tőkék mellett figyelmesek lettek egy ismeretlen fajtára.

Ekkor viszont már a grófnő, a szakemberei és személyzete messze voltak. A hajdani csodálatos uradalmat pedig erőszakosan államosítottak, betagozták az Állami Birtok- és a Termelőszövetkezetbe (JRD).

Az ismeretlen fajta kiszelektált példányait 1951-től kísérte figyelemmel és vizsgálta  Zabadal Michal, a Zselízi Állami Birtokon, munkatársával Hornáček Ernővel együtt, akinek sokan a Peszeki Leányka kinemesítését tulajdonítják.

Végül arra a megállapításra jutottak, hogy a Királyleányka fajtáról van szó. Egy független szakmai bizottság, melyet 1965-ben hoztak létre, hivatalosan is megerősítette, hogy a Leányka (Feteasca alba) és a nagypeszeki ismeretlen fajta közötti különbség már vizuálisan is szembetűnő. Hogy biztonsággal megállapítható legyen az ismeretlen fajta és az erdélyi Királyleányka közötti azonosság, ültetőanyagot kértek Erdélyből, melyet 1971-ben a pozsonyi Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési és Vizsgálati Intézet (ÚKSÚP) szőlőfajta-kutató állomásán ültettek el. A két példány, a nagypeszeki és a Királyleányka részletes morfológiai leírásával megállapítást nyert, hogy szinte ugyanazon fajtáról van szó. Mára ugyanis bizonyos, hogy több, legalább négyféle variánsa fordul elő a Királyleánykának és mindegyik kissé más tulajdonságokkal bír.

1974-ben Zabadal Michal a nagypeszeki fajtát állami fajtavizsgára jelentette be Peszeki Leányka néven. Nevét Nagypeszek községről kapta, ahol a fajtát kiszelektálták a vegyes szőlészetben.

Az „új fajta” végleges kiültetésére vonatkozó hivatalos engedélyt az akkori állami szőlészetbe 1979. április 18-án Pozsonyban engedélyezte a fajtabizottság.

A Peszeki Leányka népszerűsége

Ezután a Peszeki Leányka óriási térhódításba kezdett és egyre nagyobb népszerűségnek örvendett. A vulkanikus talajon ugyanis a hűvösebb években – amikor alacsonyabb volt a szőlő cukortartalma – is ízletes bort adott.

Sajnos a másik jellemző tulajdonsága, a magas terméshozama viszont majdnem a vesztét okozta. A szőlészetek egyre túltermeltek, aminek következménye silány, jellegtelen bor lett. Ezért elkezdett háttérbe szorulni, gyengébb minőségű hordós, úgynevezett asztali bort készítettek belőle. Rossz híre kelt, ezért termelése visszaszorult, palackozása pedig szinte teljesen megszűnt.

Holott a

Peszeki Leánykából érzékeny, hozzáértő bánásmóddal finom és karakteres bor készíthető.

Magyarország egyik vezető borászati portálja eképpen vall róla: „A Királyleánykáról (és a Peszeki Leánykáról egyaránt –  a szerz. megjegyz.) sokakban él az a tévhit, miszerint bora a női ízléshez áll közelebb. Talán inkább maga a fajta az, amely kissé „nőies” adottságokkal rendelkezik, hiszen mihelyst jól érzi magát, kifinomult illatözönnel jelentkezik, becézgető zamatokban bővelkedik, savai simulékonyak, azonban ha a körülmények nem megfelelőek számára, kíméletlenül durvává, zorddá, rideggé válik, és sajnos nem igazán szerethető. Ilyenkor talán jobb is magára hagyni, és inkább egy másik Király- vagy Peszeki Leányka után nézni.”

Geönczeöl Attila garamkövesdi borász, a Külhoni Magyar Borászok Egyesületének főtitkára pedig így jellemzi: „Bora általában diszkréten muskotályos, virágokat, fehér húsú gyümölcsöket, citrusokat idéző illattal rendelkezik, ugyanezek az aromák zamatban is megjelennek. Teste nem nagy, inkább légies, kecses, mint egy királylány. Nagy értéke a fajtának gazdag és finom összetételű savai. Ez az előny persze hátránnyá is válhat: amennyiben éretlenül szüreteljük, vékony, érdes, barátságtalan, savhangsúlyos bort kapunk eredményül. Magas savtartalma késői szüretelésű, édes borok készítésére is alkalmassá tenné, hiszen a nyári melegben sem lágyul le. Legfőbb akadály ebben, hogy vékony héjú, rothadékony fajta. Odafigyeléssel, hatékony növényvédelemmel viszont ez a hibája kiküszöbölhető.

Nagyon szép, több évtizedes aszújellegű boraival találkoztam Erdélyben és Moldáviában, egyszer-egyszer Magyarországon is.

A pezsgőgyártásban is fontos szerepet kaphat, önmagában és házasítva egyaránt. Összefoglalva egy igen sokoldalú szőlőfajtáról van szó: könnyed, illatos nyári bor, markáns savú, ásványos tétel, késői szüret, pezsgő egyaránt szóba jöhet. Ránk vár a feladat, hogy újra felfedezzük, és megtaláljuk a magunk „leánykáit” – magyarázza Geönczeöl.

A Peszeki Leányka tehát rendelkezik mindazon pozitív tulajdonságokkal, melyekkel akár a Garam mente első számú turistavonzó cikkévé válhatna.

Sőt, a régi hagyományokra és a térség adottságaira alapozva akár kitörési pontjává vagy húzóerejévé is válhatna a régiónak, fellendítve a borturizmust. Mindezt kiegészítve a változatos és gazdag kulturális örökségekkel tudatosíthatjuk igazán, milyen potenciállal is rendelkezik szűkebb értelemben vett szülőföldünk.