A BOR BECSÜLETÉÉRT

2009-01-17 | fmh.hu
Magához tért az első sokkból Velez Imre. December elején jelent meg a hírekben, hogy a cégénél palackozott egyik fajta bort pancsnak találta az ellenőrző cseh élelmiszerhatóság. Ma már nyugodtabb, de borforgalma 40 százalékkal csökkent pillanatok alatt.

Székesfehérvár Öreghegy nevű részén áll a gyönyörű, egykori püspöki tulajdonú pince kétszintes épülete. A földszint eredeti állapotában helyreállítva, belül téglaberakásos, boltíves, három pincefolyosó húzódik a domb gyomrában.
A BOR BECSÜLETÉÉRT

Sajnos, a második szint rendes, kulturált, de modernizálták az ablakokat, vesztett patinájából az építmény, amelyet néhány éve vásárolt meg és hozott rendbe a 44 esztendős borász.

- Szomorú karácsony, különös szilveszter - bólogat, amint felidézi az elmúlt hónapot. Amint lapunkban is megírtuk, egy MTI-jelentés szerint a Velezvin Kft. által töltött borokat vizsgált meg a csehországi Kaufland áruházlánc egyik üzletében a cseh Állami Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Ellenőrzés, s pancsolt hamisítványként parancsolta le a polcokról. A hír közlésén kívül súlyos büntetést helyeztek kilátásba. Lapunknak azonnal nyilatkozott akkor a tulajdonos, Velez Imre, s ígérte, tájékoztat a folyományokról is.

- Autóba ültem, kiutaztam Brünnbe, s magam is megkóstoltam az ominózus palackokban talált bort - ismeri el azonnal. - Valóban ihatatlan pancs volt, de ez töltött el némi bizakodással. Ha hamisítanék, ilyen ócskasággal nem próbálkoznék, annyira képtelenül rossz volt a minta! A mai napig sem vállalom, hogy az a lé tőlem származik! Senkit nem nevezek meg most sem, de meggyőződésem, hogy a konkurenciaharc következtében történt, ami történt - mondja, s nem vádol senkit, hanem az igazát alátámasztandó tényeket sorolja tovább.

- A Velezvin a Rywine cseh cégen keresztül jutott a német tulajdonú, Csehországban is hálózattal rendelkező Kaufland lánc polcaira. 18-féle bortermékünket árusították minőségi borként, amelyekből természetesen egy sincs ott. Az árulistázásból (ez alapján dönti el a kereskedő, mit forgalmaz üzleteiben) kimaradtunk. A hír után azonnal kértem a magyarországi Országos Borminősítő Intézet objektív vizsgálatát és a brünni (Brno) élelmiszeripari egyetem borászati tanszékének tudományos munkatársait, hogy ők is végezzék el valamennyi termékünkön a vizsgálatot. S ami számomra a legfontosabb, az eredeti ellenőrzéskor is megállapították, hogy az összes Velezvin-termék megfelelt, csak a 2008. június 6-án palackozott 27 üvegben találták az említett pancsot. Nem volt több belőle a polcon, noha ezer palackot szállítottunk ebből is. S jó volt az azelőtt, s az azután üvegbe zárt valamennyi borunk, csak pont ez a 27 palack olaszrizling nem!

Nem gyárt Velez Imre összeesküvés-elméleteket, de mindezt több mint különösnek találja, s dokumentumokkal tudja alátámasztani. Korrekt partnerségben álltak a Rywine-nal, fűzi hozzá, de azon a december eleji napon szabályosan ordítoztak egymással a vezetőjével Pozsonyban, ahol a tisztázó beszélgetés miatt találkozót beszéltek meg egymással. Végül lehiggadván, meghányták-vetették, hova forduljanak, s hol kérjenek vizsgálatot. A Rywine-nál van egyelőre 16 millió forintnyi értékű bora a Velezvinnek, de a Rywine is megroppant. A Kaufland neki sem fizetett, s a cég ezért szintén nem fizetett a magyar félnek. Január 14-én asztalhoz ülnek az érintettek, s a vizsgálatok birtokában tekintik át a történteket, s a jövőbeni lépéseket. A Kaufland azt ígérte Velez Imrének, hogy a korábbi 18-féle termékét a teljes tisztázást követően sem tudja újra befogadni, hiszen időközben másokkal kötött szerződést. Esetleg 6-8 Velezvin-termék visszajuthat a cseh vevőkhöz...

- Magyarországon is vannak üzleteink, érdekeltségeink, de a forgalmunk 40 százalékkal esett vissza - summázza Velez Imre a történteket. S néhány szót szól arról, hogy az élelmiszerbotrányok nem véletlenül pattannak ki időről időre, jogosan és jogtalanul is, akár. Óriási érdekek feszülnek egymásnak, s óriási pénzek sorsa dől el egy-egy negatív hír nyomán. Mindenestre szívesen venné, ha ismét zárjegy lenne a boron. S halkan teszi hozzá, hogy a düsseldorfi székhelyű Metro áruházláncnál kiemelt borászati beszállítónak minősítették a Velezvint 2008-ban.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok