A BOR A MAGYAR KULTÚRA RÉSZE

2007-ben választották meg az év borászának Frittmann Jánost, akinek már előtte dalba foglalták portékáit - a jövő heti Diákköztársasági Napokon is fellépő Belga együttesről van szó. A szakember a dunaföldvári borversenyen volt a zsűri elnöke, ekkor beszélgettünk vele.

- Örömmel látom ismét egy olyan borversenyen, amelyen szinte csak amatőr borászok indulnak - akik munka mellett, hobbiként űzik ezt a nem is olyan könnyű műfajt.
A BOR A MAGYAR KULTÚRA RÉSZE

- Az ilyen alkalmak is kiválóak arra, hogy a magyar bor jó hírét és ázsióját tovább növeljék. Igaz, ilyenkor találkozik az ember olyan tételekkel is, amelyeket - ne bántsak meg senkit - talán inkább otthon kellett volna hagyni. Ám mivel kistermelőkről, és nem profi, üzemi technológiával dolgozó emberekről van szó, ezért is javasoltam azt a többi zsűritagnak: senkit ne zárjunk ki. Dolgoztak, foglalkoztak vele, ezt mindenképpen el kell ismerni. Még ha semmit nem is kap az illető, néhány szóban értékeljük a produktumát, kaphat egy irányvonalat, merre induljon. De inkább azt emelném ki, hogy találkoztam nagyon szép borokkal, nekem az óvörösek jutottak a bizottságban, utána pedig kóstoltam fehéret és rozét is. A 2009-es évjárat zseniálisan jó lett, igaz, a fehér és rozé fajtákkal sokat kellett dolgozni, mert jellemzően savszegények voltak a borok.

- A dunaföldvári régiós versenyen majd négyszáz borminta méretett meg, határon innen és túlról. Mégis kevés volt közöttük az, amely aranyérmet kapott. A kívülálló számára ez akár túlzott szigorúságnak is tűnhet - vagy a minőséggel volt gond?

- Nem szabad kiadni ötven aranyérmet: ha összességében tíz százaléknál több első helyezés van egy versenyen, az már nem szerencsés. Így van igazán értéke az aranyéremnek, persze sokszor csak tizedek döntenek a helyezések sorsáról. Lehet, hogy az a minta, ami most éppen lemaradt az aranyról, és ezüstérmes lett, később eléri azt a kategóriát is. Nüanszokon múlhatnak a dolgok. Aki benevez akár egy mintát is, az azért teszi, mert meg akarja méretni portékáját. A kívülálló zsűri tényleg nem ismeri sem a termelőt, sem annak italát. Ezért mondja azt a borász: aki mindig a saját portékáját issza, előbb-utóbb megszereti azt. Ez pedig nem szerencsés, én is rendszeresen kóstolok más borokat is. Tudjam, merrefelé haladnak a többiek, mik az irányvonalak.

- Mi az ön aranyszabálya ?

- A gyümölcsösség! Ezt semmi nem írhatja felül, erre kell törekedni, a vörösborok esetében is. Ami nem erről szól, azt nem lehet eladni, ugyanúgy, mint a tizenhat alkoholfokos, erős bort sem. Ihatóvá, könnyen fogyaszthatóvá kell tenni a bort a vásárlók számára.

- Hol van a magyar bor helye manapság? Úgy vélem, már a múlté a 90-es évek borhamisítási dömpingje, a hitelesség növelésében ön soltvadkertiként is nagy szerepet játszott, hiszen a korábban csak arany háromszögként emlegetett régióból választották az év borászát. Első alföldiként.

- A bor a magyar kultúra terméke, aki ezt készíti, az a magyar kultúra részese is. A borok nimbusza szépen emelkedik, emellett már a párlatoknak is reneszánszuk van. Mindkettőre igaz: minél többször kóstolja valaki, annál jobban érti és értékeli azt, mi kerül a poharába.

- A jövő héten rendezik meg a II. Diákköztársasági Napokat Dunaújvárosban, amelyen játszik a Belga együttes is. A banda kéretlenül is szószólója lett nedűiknek. Íme, egy részlet egyik dalukból: ...ha te azt mondod, az Alföldön csak pancsolt bor van / mondok valamit, hülye gyerek, ott van a Frittmann / úgysem fogod megkóstolni, hiába mondom neked...

- Ezt még akkor készítették a fiúk, mielőtt megkaptam volna a rangos elismerést, nem én kértem rá őket (nevet). Őszintén mondom, előtte azt sem tudtam, kicsodák, másfajta muzsikát hallgatok. Miután felhívták rá a figyelmemet, persze nagyon megörültem neki. Nem gyakori, hogy valakinek dalba foglalják a munkásságát. Persze ez is egy pozitív üzenet volt. Nem mondom, hogy összejáró barátok lettünk, de azóta megismertük egymást, többször is találkoztunk már egymással. A csapat egyik tagjának hamarosan esküvője lesz. Megkerestek azzal, hogy tőlünk vinnének bort az asztalukra...

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok