1 MILLIÓ JÁR A „JÖVŐ BORÁSZÁNAK”!

2018-10-08 | Hírszerkesztő

November 15-ig lehet pályázni a Borászok Borásza Ösztöndíjért!

1 MILLIÓ JÁR A „JÖVŐ BORÁSZÁNAK”!

A Borászok Borásza Alapítványa ismét kiírta azt a pályázatot, amely egy életre szóló lehetőséggel kecsegtet szőlész-borász hallgatók számára. Az Ösztöndíjprogram keretien belül a nyertes pályázó többek között 1 millió forintot kap külföldi szakmai gyakorlatra és szüreti tapasztalatot szerezhet valamely Borászok Borászánál vagy a díj jelöltjeinél.



Az idén már harmadik alkalommal kiírt pályázatot az első két év tapasztalatai alapján meg is újították: plusz témákkal bővítették a pályázási lehetőséget, illetve ehhez igazodva az alábbiak szerint fejlesztették a bírálati rendszert is.

Az Ösztöndíjprogram szakmai vezetőjének Nyitrainé dr. Sárdy Diána Ágnest (egyetemi docens, mb. dékán, PhD, Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Borászati Tanszék) kérte fel a pályázatot kiíró alapítvány, akinek javaslatára már az alább részletezett három téma közül választhatnak a fiatal borászok: 

  •   Szőlészet:       „Klímaváltozás”
  •   Borászat:        „Innovatív borászati megoldások”
  •   Marketing:     „Magyarország borfogyasztási szokásainak elemzése a borértékesítés növelése érdekében” 

 

Pályázni 2018. november 15-ig lehet egy legalább 15 és legfeljebb 25 oldalas dolgozattal. A pontos részleteket tartalmazó pályázati kiírás és jelentkezési lap megtalálható az illetékes tanszékeken, illetve elérhető és letölthető a https://boraszokborasza.hu/hu/osztondijprogram oldalról.  

A beérkező dolgozatok értékelésére egy bíráló bizottságot hoztak létre, amelynek elnöke dr. Kocsis László (DSc. egyetemi tanár), tagjai pedig dr. Szőke Barna (NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet) és dr. Szolnoki Gergely (Hochschule Geisenheim University).

 

Pontosan mit is nyer a győztes pályázó? 

  •   a „Jövő Borásza” cím viselése egy évig,
  •   féléves külföldi szakmai gyakorlat bruttó 1.000.000,- forintos anyagi támogatása,
  •   szüret valamely Borászok Borászánál vagy Borászok Borásza jelöltnél,
  •   tiszteletjegy a következő Borjog és Bormarketing Konferenciára,
  •   meghívó a Borászok Borásza Díjátadógálára az ünnepélyes eredményhirdetésre.

 

A Borászok Borásza Ösztöndíjprogram célja a jövő Borászok Borászának megtalálása, aki választott hivatása iránt elkötelezett, határozott jövőképpel rendelkezik és számára a „tökéletes bor” elkészítése mellett a közösség építése, ápolása egyaránt fontos.

 

 

 

 

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok