Néhány évvel ezelőtt például Franco Nero is a múzeum vendége volt. Gárdosi László, aki öt éve a pince vezetője, kitárja előttünk a föld alatti birodalom ajtaját. A meredek folyosón pár lépés után elágazáshoz érkezünk. A keskeny vájatok mindkét oldalán polcok állnak, rajtuk pedig gyönyörű nemes penésszel bevont tokajis palackok sorakoznak. A válltáskánkat szorosan magunkhoz kell ölelnünk, különben egy rossz mozdulattal több százezer forintos kárt okozhatunk.

Az 1972-es évjárat az évszázad aszúja címet érdemelte ki. Ebben az évben egész szőlőtáblák aszúsodtak, különbuszok hozták a borvidékre a diákokat szüretelni, sőt még a szovjet katonákat is kirendelték a szőlőbe.

Ahogy szétnézünk, olyan érzésünk támad, mintha időutazáson vennénk részt. Tökéletes csönd és nyugalom honol, a barna nemes penész bevonja a falakat, a palackokat. Címkéket hiába is keresnénk, a pince klímája miatt leázna. A borokon általában 25-30 évente végeznek laboratóriumi vizsgálatokat. A tételeket át is dugózzák, ugyanis ennyi idő alatt a dugók kiszáradnak, és a bor levegővel érintkezve károsodna.

– Itt állandóan 11-12 fok van, a páratartalom pedig 90 százalék fölötti. A palackokból elillanó bor élteti ezt a gyönyörű penészt. A pincerendszer már az 1257-es egyházi alapító okiratban is szerepel – meséli Gárdosi László. A sorok között bolyongva feltűnik egy 1956-os és egy 1967- es évjáratú tokaji aszú, előbbi értékét mintegy százezer forintra becsüli a szakember, de konkrét árakat nem mond.

– Amiből legalább kétezer palack van, abból lehet vásárolni, sőt néha árverésre is bocsátják, így nem lenne szerencsés, ha ezeknek az áráról beszélnénk, még rontanánk a boltot – indokolja mosolyogva a pincemester, aki a gyűjtemény legrégebbi darabjaihoz kalauzol bennünket. Bár nem árulja el, hogy mennyi van belőle, jó néhány 1895-ös évjáratú 6 puttonyos tokaji aszúval szemezhetünk. Ez a filoxéravész utáni első évjárat, ettől igazán különleges. Egy palack ára milliós nagyságrendű. A filoxéravész előtt (1894-ben a szőlő nagy részét elpusztította ez a betegség) több mint kétszáz fajta szőlő volt még Tokaj-Hegyalján. Ma a furmintot, a hárslevelűt és a sárga muskotályt termesztik nagy mennyiségben, bár az utóbbi időben ismét vannak próbálkozások néhány régi fajta, például a kövér szőlő visszatelepítésére. A pince egyik ágában több névtáblát is látunk a palackok mellett, egyiken a Suzuki név áll.

– Magánszemélyek, gyűjtők, bankok, vállalkozók vásárolnak a készletből, és többen itt tárolják ezeket, köztük a Suzuki család is – meséli Gárdosi, aki azt is elárulta a Borsnak, hogy a múzeum legfiatalabb tokaji bora 1988-as évjáratú.

– Régen ahány puttonyos volt az aszú, annyi ideig, plusz két évig érlelték a tokajit, ma a minimális érlelési idő csupán három év – mondja a pincemester, aki szerint ez nem feltétlenül baj forgalmi borok esetében, hiszen a korszerű eszközökkel sokkal hamarabb stabilizálható a bor, ami például egy tengerentúli szállításnál lehet nagyon fontos. Vajon egy ilyen pince vezetője milyen muzeális tokajit kóstolt már?

– A legrégebbi egy 1906-os évjáratú volt, már a csúcspontján túl, de nem volt szétesett, élvezetes, szép bor volt – válaszol.

Arra a kérdésünkre, hogy tudják-e bővíteni a készletet, kicsit lemondóan nyilatkozik: jó lenne felvásárolni a tokaji borászatoktól többezres készleteket még frissen, hiszen így olcsóbb is lenne, a válság miatt azonban lehet, hogy csak jövőre vagy még később lesz erre mód. Persze akkor már drágábban.