Hírek

Forma-1, VIP borok, VIP sáv
Forma-1, VIP borok, VIP sáv
2011-07-27

A hétvégi Forma 1-es futamra igyekvő kiemelt vendégek előnyt élveznek az M3-as autópályán, sőt a VIP sáv után, VIP bor is jár nekik a Hungaroring Paddok Clubjában.

Mindig is célja volt a Hungaroring Sport Zrt. vezetőinek, hogy a mogyoródi pályán rendezett F1-es versenyt arra is használják, hogy az idelátogató több tízezer külföldi rajongóval megismertessék és megszerettessék a magyar termékeket. Ezért döntöttek úgy, hogy a 26. Formula 1 ENI Magyar Nagydíjon a világklasszis autókhoz és pilótákhoz illően világklasszis borokat kínálnak.

Közeleg a Panyolafeszt
Közeleg a Panyolafeszt
2011-07-27

2011. augusztus 5-6-án immár a VI. Panyolafesztre kerül sor a Tisza-Szamos közben fekvő, virágzó ökoturizmusáról ismert Panyolán.

A határmenti világzenei fesztiválnak számos fellépője lesz, többek között a Szatmár Táncegyüttes, a Kerekes Band, a Nyírség Táncegyüttes és a Csűrdöngölő Zenekar, egyebek mellett lesz citerazene és gyerekek néptánc-előadása, valamint tűzzsonglőrök, hagyományos panyolai ételek kóstolója, pálinkakóstoló a Panyolai Szilvóriumban, főzőtanfolyam, kézművesek utcája és kenuzás a Tiszán, a Szamoson és az Öreg-Túron.
 

Idén sem marad el a Borkarnevál
Idén sem marad el a Borkarnevál
2011-07-27

Augusztus első hosszú hétvégéjén a hagyományoknak megfelelően a magyar boroké a főszerep a Nagyerdőn.

A Debreceni Borkarneválon a Békás-tó idilli környezetében a magyar borvidékek jeles képviselői immár 12. alkalommal mutatkoznak be. A borok népszerűsítésén túl a rendezvény célja a hagyományos magyar konyha értékeinek megismertetése is, ezért idén is kiemelt szerepet kapnak a helyi és a hazai sajtkészítők különféle termékei.

A világ összes csapolt söre kapható lesz a kecskeméti fesztiválon
A világ összes csapolt söre kapható lesz a kecskeméti fesztiválon
2011-07-27

Idén augusztus 8. és 14. között rendezik meg a kecskeméti sörfesztivált, mely évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend mind a vendégek, mind a vendéglátósok körében.

Augusztus 8-tól hét napon keresztül 70 fajta csapolt sörrel várja majd a kecskeméti sörfesztivál a vendégeket - tájékoztatta a delmagyar.hu-t Móra Róbert szervező.

Pezsgőgyár Móron
Pezsgőgyár Móron
2011-07-26

Az ezerjó földjére hazatért svájci vállalkozó, Molnár Pál a már szinte teljesen lerobbant móri állami gazdaság területén szeretné megteremteni az új magyar pezsgőgyártás alapjait.

Másfél- kétmilliárdos beruházással akar pezsgőgyárat létrehozni a 100 hektáros területen. Új tőkéket kell hozzá telepítenie, amivel segítségére lesz a kistermelőknek, valamint nem kis célja a világpiac meghódítása a móri borokkal.

A Somlói Borvidék megújulása
A Somlói Borvidék megújulása
2011-07-26

Az ország egyik legrégebbi, egyúttal legkisebb borvidéke megújult pincékkel, borászati múzeummal és vinotékával várja mostantól a borok szerelmeseit. A 155 millió forint uniós támogatásból megvalósult fejlesztés a borturisztikai kínálat grandiózus bővítése a kulturális valamint természeti értékek vonzóbbá tétele mellett a régió versenyképességét is javíthatja a jövőben.

A Közép-dunántúli régió rendkívüli turisztikai vonzerővel rendelkezik, ám kulturális, történelmi, természeti értékei, valamint borturizmusi potenciálja viszont eddig nem volt megfelelően kihasználva.

ÖRDÖGKATLAN csakis ANGYALOKNAK!
ÖRDÖGKATLAN csakis ANGYALOKNAK!
2011-07-15

(közös álom)
Idén, immár negyedszer is megvalósítja közösségi álmait Kiss Mónika és Bérczes László igazgatók és inasok, művészetről álmodók és toitoivécébeszerzők. Augusztus 3 és 7 között boldogságra feljogosító fesztiválbérletet válthatunk a Baranya megyei falvakban megrendezendő Ördögkatlan programokra. Kezdés Quimbyvel, zárás Kiscsillaggal.

(a legenda)
A legenda szerint ezen a gyönyörű Pécs környéki vidéken, ahol Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya települések is elterülnek, az ördögszántotta hegyek között egy szépséges harsányi lány, bizonyos Harka kezének elnyerése érdekében vállalta az ördög a hegy mészkövének egy éjszaka alatti felszántását, de végül is belebukott.

Ősbemutatóval ünnepli 20. születésnapját a Budavári Borfesztivál
Ősbemutatóval ünnepli 20. születésnapját a Budavári Borfesztivál
2011-07-26

Tízezrek várják, tízezrek készülnek rá. Óriási születésnapi ünnep lesz a Budai Várban szeptember 7. és 11. között.

Mintha csak pár éve lett volna, hogy először tárult ki a Borfesztivál kapuja a Vörösmarty téren az akkor még csak néhány száz bizonytalan, kíváncsiskodó fővárosi ember előtt.

Látogatócsúcs a XV. Bikavér Ünnepen Egerben
Látogatócsúcs a XV. Bikavér Ünnepen Egerben
2011-07-19

Eddig soha nem látott érdeklődés kísérte a XV. Egri Bikavér Ünnepet. Az új helyszín, az Érsekkert a rekkenő kánikulában is csalogatónak bizonyult, közel negyven ezer látogatót vonzottak a 36 egri borászat kiváló borai, a 18 egri étterem remek ételei és a nem kevésbé népszerű koncertek.

Az idén új helyszínre költözött és egyben négy naposra bővült rendezvényre minden nap ki lehetett volna tenni a „teltház” táblát. Július 7. és 10. között, az Érsekkert gesztenyefáinak árnyékában hömpölygött a tömeg a XV. Bikavér Ünnepet hirdető kóstolópoharakkal a kezekben, hogy megkóstolják 36 egri borászat által kínált egri csillagokat és egri bikavéreket, valamint a hozzájuk tálalt ételeket.
 

Bor, mámor, Bénye – Fesztivál az erdőbényei kertekben
Bor, mámor, Bénye – Fesztivál az erdőbényei kertekben
2011-07-07

Tokaji borok, zempléni ízek, Erdőbénye borászatai, hegyalja legjobb éttermei, templomi koncertek, jazz, népzene, worldmusic, játszóház, bárányfogócska, teaház, örömzene kicsiknek és nagyoknak.

12 erdőbényei borászat: Ábrahám Pince, Bardon Borászat, Béres Szőlőbirtok, Csiszovszki Pince, Homonna, Illés Pince, Karádi-Berger Borászat, Kerékgyártó Pince, Olzevin, Turján Pince, Vay Borászat – Ungváry Krisztián, Vivamus

Programok