Hírek

MÉG TÖBB ÖTLET KARÁCSONYRA
MÉG TÖBB ÖTLET KARÁCSONYRA
2009-11-26
Mi sem nehezebb, mint karácsonyi ajándékot vásárolni, egy borgyűjtőnek, hiszen nem tudhatni, hogy pontosan milyen irányban gyűjti az értékes palackokat. Ám, van valami, amivel kétséget kizárólag minden borgyűjtőnek örömet szerezhetünk, ez pedig nem más, mint az XI intelligens borpolc!

Egyre megszokotabb, hogy ma már szinte minden használati tárgyat intelligens jelzővel illetünk. A szóbanforgó borpolc, azzal érdemelte ki az elismerést, hogy más a kategóriájában található termékkel ellentétben, ezen úgy helyezhetőek el a palackok, hogy a talp és nyakrész helyett a lényeg, vagyis a címke váljék láthatóvá. [...]
PALACKRA VÉSETT KÖLTÉSZET
PALACKRA VÉSETT KÖLTÉSZET
2009-11-26
Hogy a bor inspirál semmi kétség, sőt már olyan is előfordult a történelemben, méghozzá az újkoriban, hogy a bor egy verset idézett elő az emlékezetben, hisz így kapta József Attila "Flóra" című verse után ifj. Kamocsay Ákos nagyreményű Chardonnay-ja a Rejtelem nevet Ipacs Gézától. A kanadai borsorozat azonban minden tagja, palackra szabott saját verssel büszkélkedhet.

A kanadai Southbrook Vineyard, limitált számban "Költészet" elnevezésű sorozattal mutatja be Cabernet, Merlot és Chardonnay borait. [...]
A SZŐLŐ ÉS BORVILÁG ALAKULÁSA 2009
A SZŐLŐ ÉS BORVILÁG ALAKULÁSA 2009
2009-11-26
Szepetember 15-én tartotta az OIV (Nemzeközi Borászati és Szőlészeti Szervezet) hetedik ülését Zágrábban, ahol felállították a világ legfrisebb szőlészeti és borászati diagnózisát.

A jelentés rávilágított a tényre, hogy a legnagyobb szőlőtermőterületek nem feltétlenül a legnagyobb bortermelő országokat jelentik, hiszen Törökország és Irán is, akik a világ legnagynagyobb szőlőtermesztői között vannak elsősorban magáért a gyümölcsért, valamint szárított gyümölcs és gyümölcslé előállítására termesztenek szőlőt. [...]
A MAGYAR BORMARKETING NONPROFIT KFT: PÉNZÜGYI NEHÉZSÉGEIRŐL - Sajtóközlemény
A MAGYAR BORMARKETING NONPROFIT KFT: PÉNZÜGYI NEHÉZSÉGEIRŐL - Sajtóközlemény
2009-11-26
Mint már az utóbbi hetekben is nyilvánosságra került, a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. (MBM) az utóbbi két hónapban komoly pénzügyi gondokkal küzd. Nem tudja alkalmazottai bérét kifizetni, több beszállítójának is tartozik és alig működtethető.

2009. november 25-én a tulajdonosok, az MBM–et alapítók taggyűlést tartottak a helyzet tisztázása, megoldása érdekében és a következőkben látják az okokat és a megoldás lehetséges változatait. [...]
RE: MIT VEGYEK KARÁCSONYRA?
RE: MIT VEGYEK KARÁCSONYRA?
2009-11-23
Nagyszerű ajándéktipp azok számára, akik már tavaly kifogytak az ajándékötletekből . A legújabb technikai vívmány rendkívül praktikus, kicsi, könnyű, nagyon okos, borrajongók számára nélkülözhetetlen és árértékarányát tekintve, még el is érhető.

Az Intelliscanner Corporation ma mutatta be a nagyközönség számára legújabb fejlesztését, a Wine Collector mini-t, amely a vonalkód alapján, minden borgyűjtőben felmerülő kérdést azonnal megválaszol. [...]
WASHINGTONI A VILÁG LEGJOBB BORA
WASHINGTONI A VILÁG LEGJOBB BORA
2009-11-23
A véleményformáló neves Wine Spectator magazin immár 21 év távlatában évről-évre megválasztja a világ 100 legjobb borát. Az idei lista egy meglepetéssel és egy rendkívül örvendetes hírrel is szolgál.

Meglepő ugyanis, hogy a kóstolt 17 000 tétel közül épp egy Washington állambeli bor kapta az első helyet. A Columbia Crest 2005 Reserve Cabernet Sauvignon többek között a jó árértékarányával tört az élre. A szóbanforgó borból 5000 palack készült, melybő érthető módon mára már egy sem maradt. [...]
MIT NEKIK VÁLSÁG
MIT NEKIK VÁLSÁG
2009-11-23
A japán Kowakien Yunessun Spa Resort szállodája Hakone-ban rendkívül egyedi módon örvendezteti meg vendégeit az újbor ünnepén azáltal, hogy a szabadtéri termálfürdőzést jó pár palack újborral, gyümölcsös aromafürdővé varázsolja.

Az ötlet azonban nem csak, hogy életképes, de rentábilis is, hiszen aki egyszer már megmártózott, a gyümölcsillatú termálvízben az a következő alkalmat sem hagyja ki. Így idén már negyedik alkalommal merülhettek el az újbor szerelmesei a szálloda medencéjének Laboure Roi francia borászat, palackjaival dúsított fürdőjében.
[...]
A BORIGO TOKAJT VÉDI A WINE SPECTATOR-BEN!
A BORIGO TOKAJT VÉDI A WINE SPECTATOR-BEN!
2009-11-22
Bekerültünk a Wine Spectator-be. Főszerkesztőnk, Bányai Gábor Botond érdekeset olvasott a magazin 2009. október 15-i számában, és nem hagyta szó nélkül. Olvasói levelét a WS 2009. november 30-i számában közölte.

A mellékelt képen a WS azon oldalát láthatják, ahol a szöveg megjelent (az oldalt a közölhetőség kedvéért átszerkesztettük! ), az angolul kevésbé értők számára a következőkről van szó... [...]
VEGYSZEREKNEK BELÉPNI TILOS!
VEGYSZEREKNEK BELÉPNI TILOS!
2009-11-20
avagy a különbség a biodinamikus, organikus és fenntartható gazdálkodás között

Hazánkban is egyre több borász, dönt az alternatív szőlőtermelés mellett. Hogy miben térnek el ezek az általános gazdálkodástól nehéz definiálni, de nem lehetetlen!

Az organikus borok az organikus szőlőtermesztés gyümölcséből származnak, azaz nélkülöznek mindenféle szintetikus adalékanyagot, eltekintve a természetben is előforduló szulfitoktól.
[...]
A ROCK N' ROLL ÍZE
A ROCK N' ROLL ÍZE
2009-11-20
Általánosságban a borász előbb készít egy bort, majd a rá jellemző ízjegyek, tulajdonságok alapján elkereszteli azt. Azok az emberek, akik azonban világ életükben az általánosan elfogadott dolgok ellenkezőjét tették, hogyan is álmodhatnának meg másképp egy bort, mint hogy az elnvezéshez idomítják az ízjegyeket, valahogy a gombhoz a kabátot elgondoláson.

A Rock n' Roll és az alkohol mindenkor elválaszthatatlan párost alkotott, ez a párkapcsolat azonban most egy új szintre lép a legendás zenekarok managereinek új vállalkozása révén, akik megálmodták és megalkották a "Wines That Rock" borkategóriát! [...]

Programok